2013. augusztus 7., szerda

A Nápolyi öböl körül, 1. Nápoly, valamint a Vezúv és Pompei

Mielőtt belekezdenék fenti út élményeinek leírásába, pár gondolat arról, hogy mi végre is kerültünk éppen oda.

Nos, a fő célpontnak tekintett Ischia szigete 2006 óta volt egyfajta 'kilátásban'. Ekkor Róma alatt, Anzioban nyaraltunk, ahonnan mentek hajók az általunk addig teljesen ismeretlen Ponza nevű picike olasz szigetre. Ami pedig egy elbűvölő kis szeglete a világnak, annyira mediterrán amennyire csak egy hely lehet. Fantasztikus zöldellés, ormok, mélységek és magasságok, forróság, kék és zöld tenger, változatos partszakaszok (annak ellenére, hogy igazán picike a hely), meseváros-szerű kikötő...
Ilyesféle:

 






 
Szóval, ezután a sziget után került be a tervekbe, hogy oda vissza kéne még menni-ám idehaza kiderült, hogy Ponza nem csak nekünk tetszik: kifejezetten luxussziget, brutál drága szállásokkal és egyebekkel. Így az már azonnal kezdett látszani, hogy oda max. újra egynapos kirándulással fogunk visszatérni (ha egyáltalán)-de helyette képbe kerültek a tőle nem is túlságosan sokkal délebbre fekvő szigetek, elsősorban Ischia.

Aztán Görögország 'közbeszólt' nyaralási helyszínileg. 

Olyannyira közbeszólt, hogy nem is nagyon készültem arra, hogy a közeljövőben (legalábbis nyaranta, a 'fő' üdülésre) másfelé is menjek, mint a számomra oly' kedves kis országba. Ám idén az én ízlésemnek túlságosan, konkrétan elfogadhatatlan mértékben szaladtak el a főszezoni görögországi repülőjáratok árai, ezért, afféle talonként, bé és cé variációk felé is tájékozódtam.
Aztán, amikor szóba került Nápoly, mindjárt hozta magával a gondolat a környezetében fellelhető érdekességeket: a Vezúvot, Pompeit és Herculeanumot, a Sorrentoi-félszigetet és az öböl szigeteit, közülük is számomra első helyen Ischia-t.


Így történt hát, hogy két, nagyon is kedvező árszinten kigazdálkodott görögországi út közé e dél-olaszországi portyát iktattam be.

Három részre fognak tagolódni az erről az útról leírtak, ahogyan három részre osztódott az út maga is. Először három napot Nápolyban (és környékén) töltöttünk, majd 4 nap következett a híres Sorrentoi-félszigeten, majd áthajóztunk Ischia-ra, ahol egy teljes hét várt még ránk.

Mindjárt egy jó negatív élménnyel kell kezdenem (és még mindig nem Nápolyról lesz szó.:) ): Odaúton ugyanis megtörtént az, amit nem hittem volna, h velünk meg fog valaha: 20.500 Ft-ba fájt az, hogy írd és mondd, 17 mm-rel hosszabb/magasabb volt a nagy méretű kézipoggyásznál megszabott határértékeknél a mi egyik táskánk. Bár a másik két érték jelentősen kisebb volt (konkrétan harangozott a keretben a táska), a handling ragaszkodott hozzá, hogy márpedig a szabály az szabály...
Ebben egyébként igazuk van: ám még inkább az volna, ha e szabálynak mindig, mindenkinél és minden egyes esetben érvényt szereznének. Ez nem csak azért volna fontos, mert így nem kapnék szívgörcsöt mikor eszembe jut, hogy más valaki pedig azzal dicsekszik vonatkozó fórumokon, hogy a gyerkőc kismotorját is felvihette kézipoggyászként-ráadásul ingyen. Mi a nagy motyó 4.350 Ft-os árát is kifizettük (amiért ugye nem kaptunk szolgáltatást, hiszen mivel fel kellett adni, így se kicsi, se nagy kézipoggyász nem volt), hanem azért is, mert akkor nem lettem volna 'engedékeny' ezzel a bőrönddel kapcsolatban. De az az igazság, azt gondoltam a korábban látott tapasztalatok alapján, h ezzel, főleg, mivel fizettünk is érte, nem fognak ennyire rugózni. Nos, de.
Így hát mindenkinek, aki azt kérdezi, mennyire szórakoznak 1-2 centin melegen ajánlom, hogy ne rizikózzanak-még akkor se, ha sokkal kisebb az esély arra, hogy fizetniük kell, mint arra, hogy nem (ahogy egyébként hazaúton is zokszó nélkül engedték fel a gépre a csomagot...)

Írok azért Nápolyról is. :)



Az első, amit tapasztal az ember miután leszáll Nápoly repterén, az a zsúfoltság lesz, valószínűsíthetően. :) Legalábbis ilyenkor, főszezonban feltétlenül. Már az Alibusra is jókora sor vár (ez a reptér és Nápoly központja, vmint kikötője között közlekedő busz neve, amire 4 euró a jegy), majd a buszon is nagy tömeg, melynek volt egy úgymond pozitív hozadéka is: fent említett 2x4 eurós jegy csak a hazaúton került felhasználásra, mivel semmiféle esély nem volt elérni az érvényesítő boxot...

A második, amit tapasztal az ember ha nyáron Olaszország harmadik legnagyobb városába vetődik, az még mindig a zsúfoltság lesz. :) A város töltve az ezer sávon, összevissza, látszólag teljes kaotikusságban közlekedő autókkal és motorokkal (melyeknek kétséget kizáróan legfontosabb felszerelése a duda.. :)) ), melyek között macskaként cikáznak a külső szemlélő által módfelett bátornak tűnő gyalogosok. :) De egyébként nem kell hozzá akkora bátorság: bár nem úgy tűnik, de többnyire megállnak a gyalogosoknak (még ha ez a megállás gyakran azt is jelenti, hogy 10 centivel az ember lába előtt áll meg az autó; és mikor még nem is haladtunk el egészen előtte, de egy kis kormányzási manőverrel máris tovaindul..:) )

Fentiek fokozottan igazak Nápoly főterére, a Piazza Garibaldira. Itt van a főpályaudvar, megáll itt a Circumvesuviana (mely egy HÉV-szerű, keskeny nyomtávolságú vasút, ezzel lehet eljutni-nem meglepő módon- a Vezúvhoz, a híres ásatásokhoz, sőt, még Sorrentoig is elnyúlik a vonalhálózat), a kettes metrónak 'csúfolt', részben föld alatt közlekedő, átlós vasútvonal, két villamosvonal és jó pár buszjárat is. Ráadásul, jelenleg nagy erőkkel zajlik Nápoly valódi metrójának, az egyes vonalnak a meghosszabbítása idáig, így a tér középső része (de túlnyomó része) jelenleg építési terület, így annak a töménytelen autónak a kialakított kis 'ösvényeken' kell utat találnia (update: elkészült az egyes metró a térig, de a felvonulási terület állapot még megvan).


Egyébként Nápoly ezen része sokkal inkább idéz egy afrikai várost, mint olaszt. És itt nem csak a nációk összetételére gondolok, sőt, elsősorban nem arra: hanem a miliőre, a bazárhangulatra (azonban hozzáteszem, veszélynek a nyomát sem tapasztaltuk, igaz, az értékeinket nem hordoztunk magunkkal, pár euró és az artecard, ennyi).

De haladjunk tovább... ha e térről beveti magát az ember az óvárosba, egy ódon hangulatú, helyenként lenyűgöző szépségű és különlegességű (és különcségű) város kezdi megmutatni magát, egy olyan város, mely időnként mind pozitív, mind negatív értelemben megdöbbentő: utóbbinak oka a rengeteg sok szemét, és egyáltalán, a gazdátlanság érzete.
Előbbiért pedig a lenyűgöző szépségű templomok, és az avítt épületek a felelősek. A hangulatot pedig a szűk utcák, az azokból feltáruló terek (mindenhol de mindenhol szépséges és gyakran ódon templomokkal), a tényleg, mint a filmekben a házak között száradó ruhák és a motorosok biztosítják.


Na és a picike kis pizzázók, melyekben igazán olcsón lehet igazán finomat enni: például, egy teljes, jó nagy pizza (persze 'csak' a Margeritha...hm, nagyon erősen idézőjelben...) 3 eurót kóstál...
E hangulat tud még erősödni is sztem, mikor az ember a Monte Santo környékére ér, és látja a felfelé futó szűk utcákat.
Megjegyzem még, hogy bár a lehetőségek sokkalta szűkösebbek (szó szerint), ettől még a nápolyiak itt is megoldják, hogy a zsúfoltság érzése elkísérje a látogatót: árusok, boltocskák töm kellege, melyek persze az utcára nyílnak, amik ugye szűkek, és még motorokkal is teli vannak.
A tenger pedig...hatalmas hajók, teher és személy egyaránt, hosszú-hosszú kikötő, intenzív közlekedés a vízen, háttérben pedig a Vezúv dupla csúcsai, sőt, az Appeninnek hegyvonulata...festeni sem lehet szebbet annál, mint mikor az ember ezt a San Elmo erődből nézi, felülről...egészen döbbenetes az, ami ott az ember szeme elé tárul: a keskeny, de az öböl oldalán hosszan elnyúló, 'sűrű' nagyváros, felhőkarcoló negyeddel, óvárossal, a környező dombokra felfutó épületeivel, háttérben a tűzhányó, előttünk a tenger, felsejlenek Sorrento és Capri körvonalai is...szédítő, mámorító élmény.


Ide egyébként a Montesanto-tól induló siklóval érdemes felmenni (és bár van ilyen megállója a trenitalias 2-es metrónak, onnan kell egy picit-tényleg nem sokat, feltéve, ha eltalálja az ember az irányt, mert ehhez támogatást, mondjuk egy tábla képében, még véletlenül sem kap:)-gyalogolni az elővárosi vasút végállomásához, aminek oldalában indulnak a hegyre futó szerelvények. Maga az állomás is megér egy látogatást, egy alagút végében, a hegy oldalában képezték ki. 


Felérkezés után azonnal eszmél az ember: ez egy másik Nápoly. Sokkalta csendesebb, valahogy előkelőbb (tisztább...), zöldebb, hogy ne mondjam nyugat-európaisabb, mint a lenti óváros. Szép, 'polgárinak' látszó, pár emeletes épületek, sok-sok virág és fa teszi vonzóvá a városrészt. Na és az erőd, ami úgy önmagában (véleményem szerint) nem egy nagy mutatvány: ugyanis azt, mint írtam, a kilátás adja meg, amihez foghatót nem nagyon volt módom még látni. 


Ha nem is ennyire brutális az élmény, de andalító az erődtől Nápoly egyik felkapottnak ígért tengerparti parkjába, a Villa Comunale-ba vezető kirándulás. Útunk Vomero felé halad, hogy egy másik siklóval alászálljunk a Piazza Amedeo-nak. A séta során még tovább fokozódik az emberben a 'másik Nápoly' érzés, miközben ugyanúgy megvannak a magasan felfutó és keskeny utcácskák, a kis kiszögelésekkel, ám mintha direkt akarná megmutatni ugyanazt, mégis alapjaiban másként a város.


Viszont, bár elég sok jót olvastam fent említett parkról, nekem élőben nem volt egy nagy cucc. Ilyen van másutt is sztem, jó sok, jóval szebb is. Oké, nem mindig van mellettük tenger, az igaz. :)

Miután e három napba egy, a Vezúvhoz történő kirándulást és Pompei megtekintését is célul tűztük ki, Nápoly megismerése így elsőre kissé felületes lett-de, ha lesz rá módom, szeretnék visszamenni oda (például szezonon kívül), sok-sok látnivaló kínálja még magát, nem beszélve a város egyedülálló, speciális hangulatáról, ami engem a negatívságok, a kaotikus és kiszámíthatatlan tömegközlekedés, a zaj, a sok-sok szemét ellenére is megérintett.


Jóval kevésbé tette ezt a Vezúv-legalábbis, közelről. :) Ugyanis távolról, bármerre is jártunk az öböl körül és feltűntek a formái, igazán megkapó hátteret adott az aktuális látványnak.


Ám nem tudom ugyan pontosan, mit is vártam magának a kráter látványától, de a helyzet az, hogy sokkal inkább hasonlít a dolog egy felhagyott külszíni bányához, mint valami őrült unikális természeti csodához. Persze, ebben egészen biztosan nagy szerepe van a hozzá nem értésnek, na meg annak a kényszerképzetnek, hogy ami természeti csoda a Földön, az az én fejemben elsősorban zöld és kék. :)  Ez azonban nem az, inkább vöröses, barnás, szürkés.



Egyébként a parkolótól 10 euróért lehet egy szűk félórás gyalogsétát tenni, odafelé értelemszerűen elsősorban és keményen felfelé. Ha szebb idő lett volna (pontosabban tisztább) akkor a séta közben káprázatos panoráma tárul az ember szeme elé, balra a Sorrentoi-félszigettel, előttünk a Nápolyi öböllel, jobbra Nápollyal, a háttérben Caprival, Ischia-val is akár. Ebből nekünk most egy sejtelmes, ködös fátyol jutott, mely azért mégis érdekesen hatott: ugyanis ott fent, ahol mi voltunk nagyon sütött a nap, valamiért lent is, ám a vulkán oldalán volt egy vastag felhősáv. Így hol meg lehetett pillantani a partot, hol felhő mögé bújt, különböző vastagságú fátyolzónát építve elénk.


Minden esetre, tudva mit kapunk érte, én nem fizetném ki érte még egyszer a kétszer tíz eurót-esetleg tiszta időben.

Nem tudja azt hiszem mindenki, hogy a Vezúvra Pompeiből nem csak a rendkívül erőszakosan tukmált speckó turista járatokkal lehet feljutni 10-12 euróért, hanem van sima EAVbus-os járat is, melyre érvényes az Unico 3T vagy a megfelelő Artecard is. Picit melós volt megtalálni a megállóját, de ezt csak magunknak köszönhetjük: nem hittük el, hogy pont az állomás elől indul (vagyis, nem onnan indul, de megáll ott). Így elgyalogoltunk előbb a végállomására, majd onnan busszal vissza, majd a járművön ücsörögve konstatáltuk, hogy ez egy teljesen felesleges kör volt. :)

Itt történt az első negatív élmény a buszokkal, melyeket még követett néhány: a visszaúti busz nem jött, így egy teljes órával később tudtunk csak visszaindulni. A helyzetet még mókásabbá tette, hogy a következő busz már akkor megjött, mikor még az előző (végül nem közlekedő) busznak is lett volna a megérkezésre 10-15 perce. Ennek ellenére a sofőrnek esze ágába sem volt pótolni a kimaradt járatot, hanem békésen szundított addig. :)

Míg a vezúvi túra olyan gyenge négyesre sikeredett, a Pompei út viszont nagyon tartalmas kirándulás volt.
Nem tudom, azért van abban valami megfoghatatlan, hogy járkálsz valahol, ahol énekelnek a kabócák, szállnak a madarak, zöldek a fák, utak vannak, terek vannak, stadion van és színház, csak egy valami nincs, ami viszont egykor volt, egy valami, ami annak ellenére is érezhetően nincs, hogy persze látogató van jó sok:
Élet.



Igencsak könnyű ilyen helyszíneken beleereszkedni egy amolyan magunkat is kívülről figyelős állapotba, ahol eltörpül minden napi gond, hiszen annyira de annyira mulandó ez az egész...


Nekem egyébként szokott egy olyan 'bajom' lenni az ókori maradványokkal (miközben tudom, hogy ez javarészt a hiányos ismeretanyagom számlájára írható), hogy nehezen tudom elképzelni, milyen is lehetett az adott hely valójában, teljes pompájában. Még Rómában, a Forum Romanumnál is ezt éreztem (nézegettem is rendszeresen azokat az installációkat, melyek bemutatják, milyen is lehetett az egykor..). No, itt viszont ez nem volt meg! Talán a kiterjedése lehetett az ok, a tény, hogy itt nem egy városmag, egy-egy épület, egy amfiteátrum-maradvány látható, hanem tényleg az egész város: belváros és külső területek, széles, nagy terek és kis utcácskák, belső kertek...


Bár olvasok olyanokat, hogy Herculeanum (ami sajnos most kimaradt végül) még impozánsabb, de azért Pompei is egy feltétlenül felkeresendő helyszíne egy Nápoly környéki útnak.

Vonatkozó információk:

- Odaút (és majd Sorrento és Ischia után a visszaút is) Wizz Air közvetlen járatával, természetesen feladott csomag nélkül, 16 ezer forint volt a retúr jegy per fő.

- Szállás a Hotel Ideal-ban. Korrekt, tiszta, de igen egyszerű kis hotel, a Piazza Garibaldin-ennek minden előnyével és hátrányával. A reggeli egyszerű, de bőséges, kedves a kiszolgáló személyzet (ami egyáltalán nem tűnt általános dolognak, ezért is emelem ki). 33 euró volt egy éj a két főnek, reggelivel (booking.com-on, ám nem volt lemondható).

- Pompeibe, Sorrentoba a Circumvesuviana a legegyszerűbb megoldás (bár megoldható helyközi autóbusszal is), érvényes rá a Campania (Unico 3T) bérlet vagy az Artecard. Nagyságrendileg 20 percenként közlekednek. Eléggé lelakott, klímamentes kocsikat kell elképzelni egyébként, melyek Pompei/Herculeanum/Sorrento felé a 3-as vágányról indulnak.
Szintén ilyenek az állomások és megállóhelyek is: elhanyagoltak, szakadtak, néhol annyira grafittizettek, hogy az emberben felmerül, ezek már nem is grafittik, hanem így készültek a burkolókövek gyárilag :) )

- Voltak infók, hogy már nem lehet kapni a 3 napos, Tutta La regionale Arte Card-ot. Nos, már lehet, ám ára 27-ről 32 euróra emelkedett sajnos. Az első két múzeumba, kiállítóhelyre ingyen lehet bemenni (érvényes a kártya az archeológiai helyszínekre is, de pl. a Vezúvra értelemszerűen nem), a harmadiktól pedig különböző (jellemzően 50%-os) kedvezmény jár. Emellett érvényes a teljes campania-i public transportra, busztól a villamoson át a vasútig és a siklókig (beleértve a Pompei-től a Vezúvra közlekedő EAVBus-t is-ám a hajókra persze nem, még a menetrendszerűekre sem).
A kártya mellé jár egy útikönyv is, melyben bemutatják azokat a helyszíneket, ahová használható a készség, valamint egy Campaniat és Nápolyt ábrázoló térkép is.

Itt pedig olvashatóak a Sorrentoi-félszigetes, előrebocsájtom,  kissé felemás élményeink, itt pedig az ischiaiak.



0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése