Évzáróként újra a lombard tóvidéken: a Lago Maggiore mentén

Számomra rendhagyó volt ez a november végi út: ugyanis először utaztam külföldre úgy egyedül, hogy meg is szálltam ott (egynapos, tehát reggel ki-este haza utakon már voltam így többször is).
Na nem hosszú útról volt szó, mindössze egyetlen éjszakát töltöttem el, ami azonban teljes két nap kirándulást jelentett, hiszen a kora reggeli wizz-zel repültem Milanóba, míg a másnap késő estivel jöttem haza (összesen hatezer pontot kellett fizetni érte).

Elsőként mindjárt jöjjön a konklúzió: viszonylag sokfelé jártam már Olaszországban, Jesolótól ( :) ) a Ligúr-tengerpartig, Udinétől Nápolyig, és mondjuk Trieszttől Livornóig, de egy-két kis szigeten is volt módom megfordulni (Ischia, Ponza). Sőt, a tóvidékből is láttam már pár tavat (bár a leghíresebb és legnagyobb Gardát még nem), de annak ellenére, hogy a két napból másfélben borzasztó rossz idő volt, engem eleddig ez a tájék ragadott meg a legjobban ebben az országban.

Egyszerűen csodás egységet alkot a természeti és az épített környezet, nem látszik az, hogy bármit is feláldoztak volna a turizmus oltárán. Minden elérhető, komfortos, modern-de csak addig, amíg az nem megy a környezet rovására.
A tó nagy részén talán kevésbé döbbenetes a látvány, mint például az Iseo-nál, amin azt értem, hogy a hegyek nem mindenütt szakadnak le annyira meredeken közvetlenül a vízbe, mint ott; jut még a hegyek és a víz között hely egy-egy útnak, településnek.
Különös szépséget adott a tájnak ebben a késő őszi időszakban (pontosabban az első napon) az ősz és a tél éles határa a hegyeken: fent már a fehér szín volt az uralkodó, míg alul a zöld volt a jellemző szín, köszönhetően a sok-sok fenyőnek, pálmafának, fikuszoknak meg ki tudja még miféléknek. Közöttük pedig, mindkét irányból éles váltással elkülönülve, egy viszonylag keskeny barna 'csík' volt látható: ezen a szinten ugyanis a lenti örökzöldek már eltűntek, a lombhullatók voltak a jellemző növények, ám akkor még ide nem ért le a havazás.
Másnapra, köszönhető a folyamatos csapadéknak ez szinte meg is szűnt, és a fehér és a zöld rész összeért. Ám ekkor egy méretes kontraszt alakult ki a tó körüli hegyvidék havas, téli világa és a tóparti települések üde zöld gyepszőnyege és egyéb élénkzöld növényei között.

A reptéren a 2A-t választottam, ahol érkezésemkor ember még alig, igaz, szekusból is elvétve találni csak bárkit is: mindössze egy darab 'szalag' megy, megyeget, így pár perc és sikerül összehozni egy komolyabb sort-szerencsére nagyobb részt mögöttem. 

A milanói járat igencsak hajnali, így a lounge-ban elfogyasztott croissant-ról most le kell mondanom. :)

Éppen félórával az indulás előtti, rendre elvi kapuzárás előtt érek le a dobozba, ahol már zajlik a beszállítás, vagyis most tényleg időben megindították a folyamatot. Ennek megfelelően majdnem utoljára szállok fel a gépre, így a külső székek egyikére tudok csak ülni. A korai beszállítás és a wizz csomagpolitikája ellenére nem megy egyszerűen az elhelyezkedés, sehogyan sem férnek be a tárolóba a táskák. Felteszem, a méretellenőrzés az elmaradt most...
Fentiekből persze következik, hogy a gép lényegileg full-on volt, a fogyasztást viszont nem figyeltem, a könyvembe merültem az út során. :) Pontosan, sőt, negyedórával korábban érkezünk Malpensára.

Idén többször hozott kényelmetlen helyzetbe az olasz tömegközlekedés (igaz, délebbre, Róma és Nápoly környékén), ezért végül úgy döntöttem, hogy megpróbálkozom újra az autóbérléssel Olaszországban. Kalandvágyból. :)

Az auto-europe-on keresztül, a Firefly-nál foglaltam le a legkisebb autót. Ez a cég a Hertz leányvállalata ma már,  korábban Adventure néven ért el a júzerek körében felettébb mérsékelt sikereket. Mint ilyen, nincs is persze reptéri pultja, shuttle bus visz el a pár km-re lévő telephelyre.

Ez az elv.

Illetve, a gyakorlat is tulképp, csak nem éppen simán: háromnegyed órát kell várakozni a buszra. Persze sehol egy Firefly tábla vagy bármi, ami segítene, így lemegyek a Hertz pulthoz megkérdezni, tudnak-e valamit. Tudnak: még korán van, majd nyolc után... pf. :) Nyolc után újra, na, most tudnak-e mondani valamit? Fel kell hívni őket. Megtörtént, kicsöng, nem veszi fel senki, válaszolom. Mert még korán van - jön a válasz újból.. :)

Végül a busz befut, ám még mielőtt a telephelyre hajtanánk, szól a representative, hogy bocsi, de előtte beugrik egy kollégáért akit szintén eldobunk az office-ba. Kész. :)

Végre autóátvétel, ahol kiderül, hogy a nullázó biztosítás jóval olcsóbb, mint azt előzetesen ígérték (ami nélkül nem kevesebb, mint 1510 eurót zárolnának, elképesztő), igaz viszont, hogy 200 eurót azért így is zárolnak, esetleges bírságokra, hiányzó üzemanyagra, miegymásra. Kapok a mini autó helyett egy fekete Corsát, és elhajtok.

Messze nem jutok, tíz km-re csak, ugyanis a termosztátnak valami akadása lehet, ugyanis csak jéghideg levegőt tud fújni az utastérbe. Tekintettel arra, hogy kint sincs nagyon több ötnél, ezt zokon veszem és visszamegyek a céghez. Adnak egy dízel Punto Evot helyette, melynek az üzemanyag mutatója korántsem volt maximumon, de sebaj, készítettem egy időpontot és km-állást is mutató fényképet róla problémázás esetére és végre igazán megindulhattam a Lago Maggiore felé. :) 

Az eső vigasztalhatatlanul esik, az ereje ugyan változó, de azért mindig alapos. A táj a sok örökzöldnek köszönhetően sokkal-sokkal zöldebb így, lombhullás után is, mint itthon. Eszembe jut, mennyire vonzó lehet ez a vidék (is) mondjuk április és október között, amikor úgy igazán színes a táj.

A települések és a köztes részek is rendezettek, annak ellenére, hogy jószerivel Aronáig bevásárlóközpontok sorozata fekszik. De csak jószerivel, mert egyszer csak az út szélén ilyesmiket pillant meg az ember:

Azt olvastam, hogy Arona egy jellegtelen üdülőváros a tó partján. Háát...azért mondjuk nem egy Siófok. :) Szép kis tereken, hangulatos utcácskákban, színes, klasszik olasz házak között lehet sétálgatni. 

Az utcák megdöbbentően üresek: még vendéglátóipari egységek, pizzériák, trattoriák is alig-alig vannak nyitva (nem csak itt, végig a tó mentén ezt tapasztaltam), nem beszélve a butikokról és egyéb árusítóhelyekről. Meglepett picit, hogy ennyire csak a nyárra hangolnak, hiszen hatalmas, síelhető hegyek vannak a közelben, azt feltételeztem a téli turizmusból is megkísérlik jobban kivenni a részüket. 

De még vissza Aronához. Amellett tehát, hogy szerintem kifejezetten hangulatos kis óvárosa van, van itt még két, említésre érdemes 'dolog'.

Az egyik a La Rocca nevű, egykori erőd. Ma már inkább csak romok alkotják, egy barátságos parkban: bár utóbbit sajnos nem tudtam szemrevételezni, ugyanis nov. 1-től ez is zárva tartott (ahogy sajnos a többi botanikus kert és park is, pedig ezekből szinte minden településre jut legalább egy, de van, ahol két-három is van belőlük-nem véletlenül persze).

A másik viszont egy egészen döbbenetes élmény. Ez. Vagy, ő:

Sajnos a fotó nem tudja visszaadni, de ez a San Carlot ábrázoló, mintegy 400 éves bronzszobor egyike a világ legnagyobbjainak. A talapzatával együtt 35 méter magas, ami azt jelenti, hogy a magassága megfelel egy kb. 12 szintes panelépületnek, de a belvárosi lakóházakból is kijönne egy uszkve nyolcszintes belőle. :) Mikor megláttam, levettem a gázról a lábam és csak gurultam a meglepettségtől.

Most ugyan nem, hiszen nov. 1-től ez a hely is zárva, de egyébként fel lehet menni a szobor üreges belsejében egészen a fejéig, és a szemén kinézve lehet gyönyörködni a tóra irányuló, minden bizonnyal szenzációs kilátásban. Azért érdekes egy élmény lehet ez. :) Körülötte természetesen egy park fekszik, télen szintén lakat alatt.

Arona után Stresa felé veszem az irányt, ám előtte még megállok Bergirateban, mely egy picike falu, már-már mesevárosi hangulattal. Igaz, ebbe itt is belejátszott, hogy ha nem lettek volna autók, simán hihettem volna, hogy a lakosság innen valamiért elköltözött. :)

 
 Folytatom az utat a tó 'fővárosa' felé, az út mellett csodás kertek és paloták fekszenek szépen-sorban.

Stresa erősen hajaz egy francia riviérai településre, már a nagyvilágisága okán: fantasztikus, látszatra is módfelett elegáns palotaszállók garmadája áll a vastag pénztárcájú közönség rendelkezésére, természetesen vonzó kertekkel, tóparti kilátással.

Bár ez a város is csak vegetál ebben az időszakban, de ami nyitva van, az többnyire jó drága árakkal operál. Többnyire, mert vékony pénztárcájúaknak remek választás lehet egy olaszos ebéd/vacsora elfogyasztására a Papagallo, azaz Papagáj nevű trattoria,  a Via Principessa Margeritha-n. Már messziről látható élénk neonszínű 'cégére', nehéz eltéveszteni. Őszintén szólva, tekintettel arra, hogy alig-alig votl nyitva bármi is, szerencsésnek éreztem magam, hogy rátaláltam erre a barátságos és megfizethető étteremre.

A település persze rendelkezik színes, olaszos óvárossal is, hasonló, mint Arona, talán picikét kiterjedtebb-ennek ellenére Stresa is egyértelműen kisváros (bár elképzelhető, hogy nyáron egészen mást mondanék :) ).

Stresából egy libegővel lehet feljutni a hegyekhez (amelynek köztes megállójában van egy híresnek tartott növénykert)-de hát itt már meg sem lepett, hogy zárva találtam ezt is.

Folytatva az utat észak felé, Bavenoban is meg kell állni: egyrészt igazán hangulatos; a már 'megszokott' óvárossal, terekkel, kertekkel és palotákkal.

Másrészt, talán innen (pontosabban Stresa és Baveno között) lehet a legjobban látni a partról a Lago Maggiore híres szigeteit: az Isola Bellát, melyet a legvadregényesebbnek tartanak, és egy pompás Borromei(a szigetek egykori tulajdonos családja)-palota 'tölti ki' szinte a felét a földdarabnak; az Isola dei Pescatorit, mely egy halászfalu volt valamikor, és távolabb az Isola Madrét, melyen szintén van egy Borromei palota. Mivel a szigetekre való vízibuszozást az amúgy is eléggé nyirkos idő miatt most kihagytam, innen azért rájuk csodálkoztam. Azért ha valaki erre jár, ne cselekedjen így, mint én, és hajókázzon át legalább valamelyikre. :)

A szállásom (Hotel Ancora, a parti sétányon, 33 euróért, ritka gazdag reggelivel) Verbaniában volt, melynek (és a vele lényegében egybe nőtt Intrának) ebben a környezetben nincs szerencséje: másutt simán lehetne az első számú látnivalók egyike, hiszen kellemes belvárosa van, innen is remekül látszanak a szigetek (éppen a másik oldaluk), a tópart egyik leghíresebb kertje, a Villa Taranto is itt van (persze: zárva), valamint a település méretéhez képest feltétlenül monumentális San Vittore katedrális egy csodaszép harangtoronnyal is a város(ok) dísze.

 
Írtam már a települések ürességéről, ez az esti séta alkalmával még szembeötlőbb volt: se üzletek, se éttermek (vagyis csak kevés: Verbainában, ami azért nem egy kicsi hely, összesen kettő éttermet láttam nyitva, ebből egyik a Mc'Donalds volt.. :) ), se helyiek, se turisták.

Másnap, mielőtt északra, Svájc felé vettem volna az irányt délre indultam, ugyanis láttam egy igen barátságos, sárga homokos partszakaszt, bájos kisvárossal mögötte: Feriolot. Ám a csapadékos időjárás nem hatott jól a fényképezőgépemre, nem akart működni, így bejavulás után visszamentem elkészíteni a fotókat. Ám az éjszakai havazás miatt egészen más lett ez a fotó, mint egy nappal korábban lett volna. :)

Innen azonban már tényleg észak: Verbania után egy picit egyszerűsődik a táj, kevésbé lenyűgöző, annak ellenére, hogy errefelé sokkal inkább megvan a hegyek tóba szakadása. Így jó keskeny utak vannak, negyvenes átlagnál biztosan nem lehet gyorsabban hajtani. Persze azért ezen a szakaszon is vannak szép helyek, mint pl. Cameno Riviera, ahol nagyon szép ahogy egy tóparti ívre rákanyarodott a falu, de említhetném (és említem is :) ) Cambiot is, mely kifejezetten antiknak, patinásabbnak hat, mint a többi település a környezetében. Szemben pedig nagyon érdekes látványt nyújt a toronydaruból ítélve éppen állagmegóvás alatt álló várrom.

Sok fotó errefelé nem készült, ugyanis a szűk utak egyúttal kevés alkalmas megállóhelyet is kínáltak-az időjárás pedig nem volt annyira szívderítő (bár ekkora már a nap is előbukkant), hogy az úgymond szükségesnél többet kutyagolni legyen kedvem.

Főként, hogy várt Locarno: jó régen, még 2000-ben jártam erre, gondoltam, nosztalgiázom picit: meglepve tapasztaltam, hogy szinte semmire nem emlékeztem a városból. Kivétel talán a Néppark nevű parti sétány, ezen mintha anno is sétáltam volna akkori utazótársaimmal. Az mindenesetre biztos, hogy nagyon szép ez a hely, tényleg minden évszakban csúcsformában van.

Maga a város elég nagy, jóval nagyobb, mint olaszországi társaik. Ennek ellenére óvárosa nem nagyobb, mint pl. Verbaniának, a lakóövezete az ami méretesé teszi, mely nem csak vízszintesen terjeszkedik de felfelé is, messze fel a hegyoldalra. Felvonó itt is van a turisták számára, na persze nem olcsón...

Locarno abszolút téli hangulatban volt, az óvárosi főtéren jégpálya is üzemelt már, és itt mindenütt sok ember volt az utcákon: kicsik és nagyok, fiatalok és idősek sétálgattak, korzóztak vagy éppen sportoltak a városban mindenütt. 

Bár előzetesen azt terveztem, hogy körbekocsikázom a tavat, ebből végül semmi nem lett-legalább van igazán értelme visszatérni egyszer, hogy a másik oldalt, Luinot, Lavenot, esetleg olasz Svájc másik nagyvárosát, Luganot is megnézzük egyszer. :)



Mint említettem, nem volt maximumon az üzemanyagjelző a kocsiban, ezért az utolsó olyan kútnál ahol rendes, emberes (tehét nem automata) kiszolgálás volt az első katt-ig és még egy picit tankoltam meg az autót. Ez szűk 10 km-re lehetett a végcéltól. Nos, meglepve tapasztaltam, hogy nem azzal volt a gond, hogy ne lett volna teletankolva a kiskocsi, hanem a mutató volt ilyen, olaszos. :) Később elkezdtem egyre jobban aggódni is, ugyanis a rövid táv ellenére elkezdett rohamosan lefelé menni a mutató, egészen addig, míg a kocsileadáskor már észrevehetően lejjebb állt, mint átvételkor. Persze próbáltam még egy keveset utánatölteni a három automata kútnál, ám a kártyás fizetés egyiknél sem működött, ráadásul 5 euróst nem fogadtak el.
Leadáskor mindezt elmondtam a hölgynek, aki megnyugtatott, hogy ne izguljak, nem fognak emiatt visszatartani a depositból, hát ez Fiat, az bizony ilyen. :) Azért én izgultam, de szerencsére tényleg nem volt miért: pár nap után már újra a hitelkártyámon volt a teljes deposit. 

A hazaútnál Malpensán a szokásosnak mondható borzasztó nagy tömeg volt a szekunál, de legalább gyorsan haladt. 
Meglepetésként ért, hogy a wizz air csőre által mxp-n, nem tudtam, hogy itt is előfordulhat ilyesmi. Jó sokan voltunk, fogyasztás is volt szép számmal-ennek nagy részét persze a hétvégére Budapestre átugró olaszok intézték. Érkezés idő előtt Budapestre.