2014. augusztus 30., szombat

A legszebb görög sziget- Samos



...Ott tartunk tehát, hogy magunk mögött hagyva Ikariát és az ottani szép napokat elindultunk a Hellenic Seaways 'Mykonos sziget' nevű hajójának fedélzetén (mely minőségében messze-messze megelőzi az általam eddig kipróbált Anek Lines-ot: tiszta, ápolt, kényelmes, szép, komfortos...remek hajó véleményem szerint!), a mindössze bő egy órás utazásra fekvő Samos szigetére, közelebbről Karlovassiba, a sziget második számú, több, viszonylag különálló részből álló, méretes kikötővárosába.





De előbb szokás szerint a kezdetekről.

A tavalyi, nápolyi öbölbéli út után az bizonyos volt, hogy idén nyáron visszatérünk nyaralásilag újra Hellászba; sőt, bár mindig több gondolat is fel- és lemerül a pontos helyszín kiválasztása során, az is biztosnak tűnt, hogy most már végre tényleg az észak-égei szigetek felé vesszük az irányt.
Ugyanis már pár éve napirenden van az országnak ez a vidéke, de valamiért (elsősorban az odajutás korábbi kavartsága és ára miatt) mindig mást választottunk. Ez az Astra Airlines feltűnésével nagyon sokat javult (mindkét előbbi kitételben), így teljesen reálissá vált a korrekt árú és békés odajutás együttese (ugyanis: Thessalonikiből, ahová Wizz Air-rel kényelmesen és nagyon sokszor olcsón el lehet jutni, az itteni szigetekre 40 euró a repülőjegy ennél a légitársaságnál úgy, hogy ez már a feladott csomag árát is tartalmazza).
Ám az, hogy pontosan melyik sziget vagy szigetek legyen(ek) a célpont(ok), még kérdés maradt, bár Samos tulajdonképpen biztos pont volt (felmerült még: Lesvos, Chios és persze Ikaria, ami végül a befutó lett). Amikor pedig még jó korán, tavaly októberben felfedeztem egy kilenc pont felé értékelt szállást dél-nyugat Samoson (közelebbről Kampos Marathocampou-ban) írd és mondd, 15 euróért, akkor azt egyfajta jelnek vettem és le is csaptam rá.


Persze nem, hogy ekkor de még hosszú hónapokon át nem volt se a légitársaságoknak, se a hajótársaságoknak nyári menetrendjük, így egy elvi, ideális periódust foglaltam, hat napra-ideálison azt értem, amiről azt feltételeztem, hogy bele fog esni a nyaralási időszakba; és azért pont hat napot, mert azt tudtam, hogy annyit biztosan szeretnénk ott tölteni;  abban pedig, ismerve a görögök hozzáállását, mertem bizakodni (mint kiderült, alappal), hogy a vendéglátó nem fog kivetnivalót találni ha áthelyezgetem, módosítgatom az időpontokat.
Végül a hatból kilenc nap lett, és bár persze a további három napot nem annyiért kaptam, mint az októberben foglalt hatot, az apartman átlagára így is éppen csak alulról súrolta a húsz eurót.
Júliusban, főszezonban.
A szállás, melynek böcsületes neve a tulajdonos hölgy lánya után Elli Studios,  picikét szűkebb, mint az ikariai, azonban a konyha itt is alkalmas volt akár kisebb főzésekre, nem két darab volt mindenből, mint általában.
A tisztaság nagyon erős jellemzője a helynek: bár érkezéskor is jelezte Ioanna, a főnökasszony, hogy 3-4 naponta fognak takarítani, ezt felülbírálta és vmiért minden nap jött (nem, nem borítottuk fel az apartmant nap nap után :) ).


Kaptunk ajándékokat, számosat: egy üveg helyi bort, egy kézi készítésű, az apartman nevével ellátott Pithagorasz-kupát (mindjárt magyarázom miről van szó), kaptunk érkezéskor egy minden jóval teli rakott tálcát: teák, kávék, aprósütemények, cukor, méz, lekvárok...és ami döbbenetes volt: ahogy ezek fogytak ők úgy töltötték utána...De itt is volt elektromos szúnyogriasztó, de még tusfürdő meg fogkrém is.


Mindennek a tetejébe, részt vettem életem első görög estjén is. :) Történt ugyanis, hogy szerveztek egyet. Csak az apartman négy lakójának (két német család és egy római fiatal pár volt rajtunk kívül a résztvevők, plusz ott volt még a szállásadó családja), mutattak ikariai és samosi zenéket és táncokat, készítettek, sütöttek és főztek embertelen mennyiségű ennivalót, itattak helyi borokkal, ouzoval és persze üdítőkkel és igen, mindezt csak úgy, ajándékként...


...Vagyis azt kell mondjam, részünkről azt a húsz eurót amit fizettünk a szállásért per éjszaka, nagyságrendileg vissza is kaptuk. Az, hogy ez a szállás nagyon ajánlott, nem fejezi ki azt, hogy mennyire jó deal volt.
Az elhelyezkedésére sem lehet panasz: autóval a sziget felfedezésére is teljesen alkalmas (bár kétség kívül vannak ideálisabb központok is, pl. Pithagorio). Mivel üdülőövezetben fekszik, gyalogtávolságra van minden de minden, és pár lépésre van mindössze a tengertől: a víz melletti út mentén van, lehet vagy 20-30 méter a távolság.

Ezzel pedig meg is érkeztünk Kamposba, mielőtt azonban bemutatnám a samosi tágabb otthonunkat, erről a bizonyos kupáról.

Pitagorasz, a nagy matematikus, filozófus, ókori gondolkodó erről a szigetről származott, majd idős korában is ide tért vissza, mindenféle politikai problémák elől. Egyik nagy hype-ja volt ez a kupa (a monda szerint). Történt ugyanis, hogy a samosi munkások felettébb szerették a helyben termő, jófajta samosi bort, márpedig, mivel volt belőle jó sok, ebédidőben ezt kapták innivalóként. Ám sokan a kelleténél többet fogyasztottak belőle, mely kihatott a délutáni munkavégzésre. Ezért megszabták, hogy az étkezésnél mindenki egy háromnegyedig megtöltött kupa italt fogyaszthat. A samosi munkások azonban nem érték be ennyivel, és csak-csak teletöltötték a poharukat. 
 

Ezt szankcionálja ez a készség: mindaddig, amíg az 'engedélyezett' szintig tölti fel az ember itallal, teljesen normális pohárként szerepel-ahogy túltölti viszont a júzer, a tartalom az alján kifolyik. De nem ám csak az engedélyes szintig, hanem az egész veszendőbe megy. Így aki mohó volt és kapzsi, nem járt jól. :)
 

Vissza akkor a szigethez, elsőként Kamposhoz. Központunk egy teljesen szabályos turistafalu. Szinte biztos, hogy semmi értékelhető település nem volt itt előtte: két sor épület van mindössze, párhuzamosan az itt nagyon hosszú, több kilométeres tengerparttal. Érdekes módon az első, a vízhez közelebbi az olcsóbb és egyszerűbb, a második sor apartmanházai szinte egytől-egyig medencések, kifejezetten igényes kialakításúak, és többnyire nagyobbak is, szállodaszerűbbek.
 


A feszilitik persze elöl vannak: taverna taverna hátán, bazárok, közértek, szórakozóhelyek, utazási irodák, gyrososok, de van például több autókölcsönző is.

Samoson egyébként könnyű autót bérelni. Egyrészt olcsó, pl. nekünk 210 euró volt kilenc napra, persze önrészmentesen; másrészt igen egyszerűen találja meg az ember a cégeket is: gyakorlatilag minden népszerű görög keresztnév szerepelt egy-egy cég nevében, Nikostól Dimitrisig, Evelintől az Agathaig. :)
Ennek ellenére mi az Intercar nevű cégtől kaptuk a kis Hyundai I10-et a fenti árért.

Más kérdés, hogy ahogy Ikarián is, itt is kissé túlkészültek a görögök: még este sem volt túlságosan nagy jövés-menés, megkockáztatom nem volt sokkal komolyabb, mint az ikariai Armenistisben volt. Se étteremben, se sehol nem volt zavaró a népség. Ami nekünk jó, de továbbra is kérdés, mi a viharból élnek meg...erről a kérdésről majd lesz még szó később, a poszt végén.
Viszont, étkezők: aki Kamposban jár, annak javaslom kipróbálni a rejtői nevű Kék Vödör nevű műintézményt. Bár az úri közönség itt garantáltan nem verekszik, de a kaja nagyon szuper, a vendéglős kedves, közvetlen de cseppet sem tolakodó, és az árakkal sem volt semmi probléma. Van minden nap egy-két daily special (igaz, halakból minden nap ugyanaz volt :) ), melyeket határozottan érdemes megkóstolni.

A tenger részben homokos (de szürkés árnyalatban), részben aprókavicsos, igen szép halványkék színben. Természetesen kristálytiszta a víz, a mélyülési faktorát közepesnek értékelem. Szerintem kisgyerekkel is okés, pl. készültek homokvárak is a parton, a kavicsossága mellett ilyen szinten homokos is egyúttal tehát.
A szállásunkhoz közeli részen fogyasztásért adták a napernyőt-ez a szigeten viszonylag ritka, rendre 5 euróért kértek érte, illetőleg volt egy számomra új megoldás is Kokkariban: vagy 5 euró, vagy eszel is a napágyért. :)


Összefoglalva, Kampos remek választás azoknak is, akik csak ejtőzésre vágynak, mert minden ott van egy lépésre. De annak is az, aki jönni-menni szeretne, mert határozottan nem lesz Paralia-érzése abban az időben amit itt tölt és a Vathy-Pithagorio távolságig tulajdonképpen semmi sincs egy szűk óránál nagyobb távolságra. Az viszont kétségtelen, hogy az autentikusságból vajmi kevés van benne felépítésileg és kinézetileg.
És bár a partjánál kétségtelen, hogy vannak szebbek a szigeten (nagyobb mondjuk nincsen), de igencsak kellemes hátteret jelent a mögötte emelkedő Kerketeas sziklás, másfélezer méter magas hegycsúcsa, ami csoda érdekességeket rejt maga körül: járjuk is körbe ezt a nagy hegyet!


Kamposból ezen látnivalók közül a Pitagorasz-barlang van legközelebb, a városka nyugati határában kell lefordulni a tenger mellől felfelé, a hegy irányába (mindezt tábla is jelzi).

Eleinte teljesen szokványos görög mellékúton haladunk, nem túl széles, de aszfaltos, körüs-körül olivaligettel. Előttünk pedig az alul még zöldes hegy, majd viszonylag éles váltással a kiemelkedő fehéres, világosszürke sziklafal, mely szinte merőlegesen tör felfelé. Később az út romlik, a burkolat töredezett beton lesz, néha bizony egyesben kell menni az úthibák miatt.




Út közben egy picike, de persze tökéletes állapotú templomhoz jutunk, muszáj megállni ott: klasszikusan kék-fehér színben játszik (egyébként itt Samoson sok helyütt lehet találkozni ezekkel az egyébként inkább a kikládokhoz, azon belül is elsősorban Santorinihez köthető színösszeállítású épületekkel, templomokkal és lakóházakkal), kertjében muskátlik és olivafa van, alul a tenger és Fourni látszik, felül meg a hegy, melynek szinte az aljában vagyunk ekkor, tényleg olyan, mintha egy óriás vigyázná és figyelné a tevékenységünket.



Innen még egy-két kilométer utunk autós vége, innen már gyalog kell menni. A parkolóban (sok hely azért nincs, érzésem szerint nem több négy-öt autónál a férőhely) van egy kis tavernaszerűség is (azért -szerűség, mert az éttermekben szokásos dolgok mellett van fűszernövény és méz árusítás is), gondolom a napközben a túráról visszaérkezőknek oázisként hat. Ugyanis, viszonylag kemény lépcsőzés veszi a kezdetét: hosszú is, és nagyon meredek, hiszen a hegy oldalán megyünk felfelé tulajdonképpen. A barlang közelében már a lépcsők is hófehérek. 

 


Végre felérünk az utolsó, legmeredekebb kaptatón is: szemünk előtt egy picike kápolna áll, valamint az a barlang, pontosabban bejárata, eleje, ahová a monda szerint Pithagorasz idős korában visszavonult, részint elmélkedni, részint a tanítványait oktatni. Ott jártunkkor nem lehetett beljebb menni sajnos. Ennek ellenére azért így is megérte, egészen csodás a kilátás-még Ikariát is felfedezzük nyugatra tekintve, de közelebb is van mit nézni: a kamposi tengerpart mellett a mindenfelé kitüremkedő, sziklás tetejű, dús zöld alsó részes hegyek vonzzák a tekintetet, és töltik el a lelket jó mélyen nyugalommal.
Mi késő délután jöttünk ide, szerintem jól tettük, így kaptuk meg pontosan azt ettől a helytől, ami 'benne van'.





Sok Samos-szakértőtől olvastam a felkészülés során, hogy talán a sziget legszebb útvonala a Kampostól Drakei-ig tartó, nagyjából egy félkörívet leíró szakasz. Onnan, mármint Drakeitől nem folytatódik az út észak felé-sajnos, pedig lenne mit nézni. Ezt onnan tudom, hogy picit azért gyalogosan belekaptunk (nem innen, hanem északról, mesélem majd azt is).


Nos, én nem tudom hogyan viszonyuljak ehhez a a legszebb út-megállapításhoz. De ennek nem az az oka, hogy a legkisebb csalódást is okozta volna ez az útvonal. Sőt, mivel a bejárása viszonylag a tartózkodásunk elejére esett, bőszen bólogattam magamban közben, hogy na igen, nem véletlenek ezek az értékelések, tényleg ámulatba ejtően gyönyörű és megdöbbentően vad a táj. Csak aztán bejártam nagyjából az egész szigetet, és hasonlóan lélegzetelállító tájakkal találkoztunk kis túlzással (és tényleg csak kis túlzással!) mindenütt.

Ahogy elhagyjuk Kampost, a hosszú, elnyúló, több kilométeres íves partvonal után nagyot változik a táj: kisebb-nagyobb öblök szabdalják a sziget partjait, ráadásul az út elején még egészen közel autózunk a parthoz, így előre, hátra és balra tekintget az ember, hogy felfedezzen a szemével egy újabbat közülük, vagy ha nem is egy teljesen újat de legalábbis egy másik látásmódot róluk. 


Pár kilométer múlva a főút elhagyja a partvonalat. Terepjáróval, illetve gyalog azonban elérhetőek a sziget dél-nyugati sarkaiban megbújó, egészen szenzációs kis beachek sorozata, olyannyira, hogy bizony még taverna is szolgálja arrafelé a bátrakat; mindent elmond a környék látogatottsági szintjéről (és arról is, hogy Douglas Adamset mindenütt ismeri az, akinek picikét is van humora :) ), hogy a Taverna a Világvégén nevet viseli. :)

De kanyarodjunk vissza a főúthoz. Ez persze itt nem csak frázis, tényleg kanyargós az út, ám mivel a leküzdött magassági szintek nem annyira brutálisak, így lehetőség adódik az út közben meg-megállva visszanézni ezekre az ide-oda cikázó aszfaltcsíkokra. A növénytakaró (a Kerkis faláig) továbbra is dús, csak éppen az eddigi fenyőket itt hatalmas olivakertek váltják, mint uralkodó növénytakarók. A Kerkis háttérből történő 'uralkodása' pedig a szó átvitt és szószerinti értelmében is kiemelkedő. Egyszerre érzi az ember borzasztóan távolinak, de egészen közelinek is a hegyet, és szerintem a színe is, tök jó, határozott kontrasztot ad az egyébként zöld közegnek.




Szóval, ha nem is annyira brutálisan, de egyre határozottabban emelkedünk felfelé, hogy mire újra kiérünk a sziget partmenti részéhez közel, már döbbenetes erővel hasson a látvány: a tenger lent, messze mélyen morajlik, feltűnik még Fourni és egyre határozottabban Ikaria is, a Kerkis idáig merészkedő szikla-előőrsei egészen körülölelnek itt, de komoly harcban vannak a növényzettel: ehhez a harchoz viszont már újra a mindent kibíró fenyőhadsereg kell, így ismét felváltják az olivafákat. És innentől itt, a nyugati oldalon már ők is maradnak többségben.


Utunk során két település esik útba, egy még kisebbhez pedig pici kerülőt kell tenni. Utóbbi Paleochori. A falu egy mini zsákközség, közepes állapotban, ám az oda vezető út feltétlenül megéri a pár perces kitérőt. Pláne igaz ez, ha arra használja az ember a települést, hogy innen induljon a sziget előbb már említett dél-nyugati öbölsorának nyugatabbra eső partjai felé (vagyis, ez esetben ugye ez az út kifejezetten elkerülhetetlen :) ).


Kallithea az első szembejövő, picike, nem különösebben érdekes falu. Mindez tulajdonképpen megáll a másodikra, az út végét is jelentő Drakeire is, de mégsem egészen. Egyrészt, ehhez tartozik a lent, a part mentén található Ag.Isidoros, ami nem más igazából, mint egy hajóépítő műhely. Nem értek hozzá egyáltalán, de valami speciális orrkiképzésű, ívelt formájú (halász)csónakokat készítettek-készítenek, melyet itt a szigeten szinte kizárólagosan használtak, de a környező szigetekre is 'exportáltak' belőlük. Nem jöttem rá tutti biztosan, hogy melyik típus lehet az, de azért járva Vathy, Pithagorio és más városok kikötőit, valóban felfedezni vél az ember valamilyen hasonlóságot sok kis bárkánál.
A műhely mellett strand is üzemel lent, természetesen csak úgy, önmagában, nincsen kiépítve még semmi.


Drakei másik 'különlegessége' amolyan 'kis színes', és már turista-kapcsolódású.
Szóval, sajnos szoktak lenni Görögországban (is) a tavernáknál ilyen beültető emberek. Főleg a turistaközpontokban. No, Samos, leszámítva mondjuk Pithagorio kikötőjét és talán Kokkari hasonló részét, még nagyon nem ilyen; így a turistára történő ráhatás elérésére egy előbbihez hasonló, mégis speciális módokat fejlesztettek ki. Az egyik ilyen, a nagyanyó kiültetése egy lócára, aki aranyosan mosolyogva invitálja beljebb a látogatót. Természetesen akkurátusan kizárólag görög nyelven. :) Ilyet láttunk Myliben, Mytilliniben, Chorában is. De ennek van egy módfelett speciális irányban továbbfejlesztett változata, melyet egyelőre még csak itt láttam: ugyanis nem más, mint a falu pópája látta el a berángató ember cseppet sem hálás szerepkörét. :) Igaz, annyira szürreális volt a helyzet, hogy engem mondjuk egy frappé erejéig meg is győzött, úgy éreztem, ki tudja milyen munkakapcsolatban van a főnökével, abból baj nem lehet, ha iszunk valamit. :)
Az itteni utolsó képpel pedig adózom egy kicsit a szükséges cukiságfaktornak is. :)


Komolyan nem ér meg ennyi szöveget Drakei, de még mindig itt maradok egy rövid megjegyzésre: Megali Seitani beachhez, mely az egyik leghíresebb, ám legnehezebben elérhető, szépségesen kék partja a szigetnek, innen is lehet indulni egy jó egy órás, másfél órás kirándulásra. 

Természetesen nem csak szép táj, érdekes falvak és nehezen megközelíthető, rejtett partok vannak erre, hanem rendes, szabályos strandok is. Például Psili Ammos és Limnionas, vagy ahogy a római lakótársak mondták, Limnyónász. :) Mindkettő homokos, mindkettőnél vannak tavernák (nem sok), apartmanok (nem sok), napernyők-napágyak (5 euróért), és viszonylag népes vendégsereg. Ez alatt samosi népsűrűséget értek, ami azt jelenti, hogy elmondhatatlan messzeségben van egy csúcsidényes korfui, lefkadai, rodoszi, észak-krétai állapotoktól, közelebb áll mondjuk a karpathosihoz-de személyes, szubjektív ítéletem alapján még attól is elmarad talán.
Mindegy, a lényeg, hogy itt van kereslet is a napágyakra. Igen attraktív mindkét hely. A keletebbi (mert van ugyanezen a néven a nyugati végeken is egy strand, majd lesz szó a poszt végefelé róla is), Kamposhoz egészen közel fekvő Psili Ammost az amúgy homokos vízben végighúzódó, mindössze pár méter széles hófehér kavicssáv teszi unikálissá (már a környezetén kívül, lévén egy fenyőerdős, inkább ligetes domboldal alján fekszik). Viszonylag szélesnek mondanám, a napernyős részek mellett van hely bőven törölköző lehelyezésre is, akad természetes árnyék is...Kifejezetten kellemes part, remekül esik ott a pihenés, egy kellemes frappét kortyolgatva.


Limnionas jelentősen kisebb beach, mégis itt vannak többen, legalábbis egy négyzetméterre vetítve. :)
Klasszikus öböl ez, mindkét végén kinyúló, persze növényzettel dúsan takart sziklák zárják le. A két sziklakiszögellésre remek de nem túlságosan megterhelő túrákat is lehet vezetni. Nem csak a lehetőség adott ehhez, de érdemes is, szépséges a kilátás tényleg minden irányba. A nyugatabbin egy nagyon alaposan művelt, ápolt oliva liget várja az embert (bónuszként természetesen fülsüketítő kabócaénekkel), a másikon inkább bokrok vannak, viszont nagyon érdekes, nagyoon sárgás-narancsos a talaj, ez teszi unikálissá.


Most ugrunk egy távolságban kicsit, eljutási időben nagyot. Ugye írtam, hogy Drakei zsákfalu és nem megy onnan tovább az út észak felé; tehát akkor északról ebbe az irányba haladva is lennie kell egy út végének. Van is, és innen folytatom a Kerkis körüli kanyart: itt fekszik Potami, Samos észak-nyugati oldalának legnevesebb partszakasza. Mindössze pár perces, mondhatni, hogy lebilincselő út vezet hozzá Karlovassiból.


Tulajdonképpen két, egymásba érkező ívből áll, partja is, és picit a víz színe is Lefkadát idézi: előbbi tehát kavicsos, fehér kavicsos, utóbbi pedig élénk kék. Igen szép a keleti végében emelkedő sziklaszirten épített kis kápolna, ahonnan a mellette kialakított kis pihenőhelyen nagyon attraktív fotókat lehet készíteni a beachről és a környékről. A nyugati végében lévő kiálló sziklás-fás félsziget mellől induló eleinte betonos, majd burkolatlan földút pedig talán még szebb tájon át és táj felé vezet: errefelé kell indulni Micro és Megali Seitani felé. 



Utóbbiról írtam az imént, hogy egyike a legszebb partszakaszoknak a szigeten. Ez így van, legalábbis az olvasmányaim és a fényképek alapján melyeket láttam-ugyanis eljutni oda nem jutottunk el. A kistestvéréhez azonban igen.
Ahogy elhagyjuk Potamit az igencsak vonzó út egy fenyőerdőbe vezet, melyben az erdő irányában csak ritkán bukkan ki a Kerketeas vagy egyéb magaslat, annyira sűrűek a fák. Lefelé, a tenger felé könnyebb dolgunk van, már kilátásilag, ugyanis annyira meredek a hegyoldal, hogy kevésbé sikerül a növényeknek megkapaszkodniuk. Ide, a hegyoldalba is épült pár házikó, részben luxusnyaraló, részben kiadó apartman formájában.



A betonút hamar véget ér, de a földút is könnyen autózható a görögös eligazító tábláig: egy ferdén álló deszkára van festékkel rápingálva, hogy Seitani beach. Érződik, hogy a felirat mellett valamikor szerepelt még egy nyíl is, de ez tényleg inkább csak érzés-melyet két dolog erősít: az egyik, hogy a tábla mellett egy egyemberes ösvény indul a fenyős-olivás-bokros pagonyba. A másik, hogy itt állt meg a többi autós is. :)


Változatos, és jó félórás sétaút veszi kezdetét Micro Seitani felé: eleinte tehát ez a pagony, majd köves, amolyan természetes lépcsős ösvényen megyünk le egy hegyi patak medrébe. Innen sűrű fenyőerdőben visz az utunk, ahonnan kiérve egy viszonylag sík rész következik. Itt szinte csak olivafa van, na és kabócák, melyek itt hihetetlen mennyiségben lehetnek, elképesztő a hangzavar. Ami még mindig egy léleknyugtató, molyosra fakasztó, kellemes hangzavar. Ha van ilyen. És van ilyen. :)




Ez a liget, pontosabban benne a kitaposott ösvény egészen a leomló hegyoldalig vezet: fantasztikus kilátás esik innen le a mélybe, de előre is: a sziget egész partszakasza előttünk.
Már csak pár méter szinte, és feltűnik jövetelünk célja, egy picike, talán 20-30 méter széles kis öböl. Tulajdonképpen egy horhos kiszélesedő vége ez, visszafelé nézve látszik, ahogy a két szélét adó szikla egyre közelebb ér egymáshoz, és persze ezzel együtt egyre magasabb hegyoldalakat kezd alkotni. 


A partnak csak kis része van árnyékban, ott, ahol rávetül az öböl szélét adó sziklaszirt; a többin tűz a nap. Ám sajnos az árnyékos részt a nudisták lepték el, akik itt is azt a 'formát' hozták, mint amit már többször megfigyeltem: többsége egyrészt férfi, másrészt nem fiatal... :) A nap pedig kőkeményen sütött, így egy gyors mártózás után inkább még egy picit tovább sétáltunk Megali Seitani felé, majd amikor úgy döntöttünk, hogy egyrészt távoli, másrészt innen nézve nem is tűnik annyira észveszejtőnek, meg különben is, már délután van :D, visszafordultunk, és visszatértünk Potamiba...


...De csak azért, hogy egy újabb, kisebb, és végül szintén félbehagyott túrára induljunk: innen érhető el ugyanis a legegyszerűbben a Potami vízesés.
A séta elején feltűnik egy igen régi templomrom, melyről nem sokat tudtam, picit meglepett a létezése. A tájékoztató szerint (mely nem más volt, mint egy fehérre meszelt fatörzsre kifeszített textildarab, melyen a görög és angol nyelvű feliratot még egy ízléses virággal el is választották egymástól :) ) Samos legöregebb temploma; falai és az oltár is megvolt, ép volt, pontosabban utóbbi úgymond élt is. Izgalmas helyszín kétség kívül: megérinteti az embert az idő, ahogy belép a romos és ódon falak közé.



Ha folytatjuk utunkat, akkor szinte azonnal egy folyó medrében találjuk magunkat. Persze amolyan hegyi folyó vagy hegyi patak, mely a nyári mivoltánál jóval mélyebb medret vájt magának, tényleg mintha a Mátrában vagy a Bükkben járnánk (ezt erősíti a lombhullatók meglepően nagy száma is). Remek a forróság után a hűs klíma is, és a környezet is nagyon kellemes-ám szerintem kevéssé görögös, de ez nem kritika persze, egy erdőnek erdeinek kell lennie végtére is, szóval egyszerűen ez csak ez a helyzet.

 

Aztán ahogy elérjük a pataknak azt a részét, ahol az addigi csordogáló víz komoly (úgy egy méter huszas, egy negyvenes) mélységet ér el az összeszűkülő hegyoldalak között, visszatérünk Görögországba: van ugyanis fent egy taverna (illetőleg tovább haladva egy hegyi faluhoz is elérhetünk ha igaz), amihez, mivel ugye tehát 'fent' van, lépcső vezet fel. De milyen!
Egyrészt, fa. Oké, ilyet már láttunk: de kb. ilyen talált parkettadarabokból, ácsdeszkákból, farostlemezekből, faágakból és -rönkökből áll, igazi hand-made, az tuttiság. :)
Másrészt pöppet meredek, és jó nagyok a lépcsőfokok is. Persze mindegyik más, ahogy sikerült. :) A végeredmény pedig az, hogy oda felmenni és lejönni mondjuk kétszer, egy igen hatékony fitness edzés volna, ehhez kétség nem férhet. Ironman-re meg hasonló feladatokra készülőknek a legmesszebbmenőkig ajánlott edzés gyanánt.


Természetesen a tavernázás és a visszafordulás mellett (amit ugye, khm, mi választottunk :) ), van egy harmadik lehetőség is itt: folytatni az utat a vízben a tulajdonképpeni lényeg, a vízesés felé. Tudomásom szerint nem túlságosan hosszú már innen az út, de erősen ajánlott az úszócipő viselése (nekünk nem volt)-valamint, és ez már azért tapasztalat, hogy egészen biztosan jó hideg a víz. :) 

Ott tartunk most, hogy Kamposból indulva szépen végighaladtunk a Kerkis tenger felé eső oldalain, előbb délen, majd nyugaton, most legutóbb, Potaminál és a vízesésnél pedig már tulajdonképpen az északi oldalon jártunk. Hátra van még a keleti, szigetre 'néző' oldala a hegy körüli barangolásnak.
Ez kevésbé drámai, ám nem kevésbé szép: valami elképesztően zöld, többnyire fenyőerdők borítják, de azért lombullatók, ciprusok, olivafák, na és szőlővel borított domboldalak is vannak szép számmal. Az utak kanyarognak, többnyire nem is túlságosan keskenyek, és ahogy kapaszkodunk rajtuk egyre magasabbra, úgy válik a kilátás is egyre szenzációsabbá. 



A dús vegetáció mellett még pár darab eldugott, kisebb-nagyobb (többnyire kisebb) falut is találunk erre, melyek nagyon speciális hangulattal rendelkeznek. Ott van például Nikoulades, mely teljesen megbújik a fák között ahogy lentről beleszaladunk. Igaz, nagyon mutogatnia se tud mit, lévén nagyon picike, csak a főútból áll, azt se túl hosszan szegélyezik a lakóházak. Annyira sok és annyira burjánzó a növényzet, hogy még a legnagyobb kánikulában sem lehet itt túl nagy a hőség.


Nikoulades már jó magasan van, remek kilátás esik Samosra, látszanak Karlovassi szélesen elterülő településrészei, szemben a következő nagy hegy, az Ampelos magasodik ki, a köztük lévő völgyben pedig hol erdőségeket, hol mezőgazdasági művelés alatt lévő területeket látunk-görögös sziklákat, vöröses színű talajt csak elvétve látni, eltekintve a hegyek tetejétől; itt a zöld szín az úr.


Ha sziklás rész nincs is, azért a görögök mindig gondoskodnak arról, hogy ne felejtsük el, merre járunk. :) Mint említettem, igen szép errefelé a kilátás, nos erre rájöttek ők is: gondolták, akkor ők erre ráfejlesztenek, csinálnak néhány kis kilátót az út szélére. Ilyen lett:


Szép, színes, figyelmet magára irányító, hivatalos felirattal is rendelkező kis készség, akárki meglássa. Szerintem pályáztattak is előtte, mert csak úgy, magától nem jön ki ez így. :)

Leküzdve a kanyargós út miatt a  pár kilométernél sokkal hosszabbnak tűnő, hol 'kilátásos', hol erdei utat, Kosmadei faluba érünk. Ez Nikouladesnél nagyobb, komolyabb méretű település, de ahhoz hasonlóan álmos, a végletekig nyugodt. Van itt taverna és kávézó is: egyik a főtéren, ahol a tanácsháza is áll, a másik egy kis utcában. Igaz, zárva volt, nem is vagyok benne biztos, hogy kinyit-e még (szieszta idő volt, ezért bármi lehet, és a krétával írt kirakott étlap is megszürkült már picit). De ami megkapóvá tette, azon túl, hogy remek panoramic view esett az asztalától, az ez az egyes szám. Mert, hogy egy darab volt belőle. Mármint asztalból. Nem tudom milyen itt a koszt, de asztalt foglalni érdemesnek látszik. :)

 

A Kerkis keleti oldalán Marathokampos a legnagyobb település, már-már városnak is nevezhető talán. Van egy méretes temploma, mely tényleg őrzőként emelkedik a város fölé, valamint sok, borzasztóan keskeny útja: autóval ne térjen le senki a település szélein futó főutakról, mert bár szabad ott közlekedni, nem annyira nagyon lehet. :) Nincs baj Marathokampos-szal, de nem ő a legszebb samosi település, vannak a hegyi, meg hegyoldali falvakból is szebbek nála.


Sőt, a kikötője, Ormos Marathokampou is szebb, legalábbis a partmenti része, az amellett húzódó sétánya. Rengeteg-rengeteg leanderrel van díszítve, szépek az öreg, többnyire jó állapotú házacskák-és itt ettük a legjobb samosi gyrost is.
Kissé tájidegen az egyik mellékutcában elhelyezkedő méretes szálloda, még akkor is, ha igyekeztek környezetbe illeszteni (amire való törekvés úgy egyébként nem okvetlenül sajátja a görög ingatlanfejlesztéseknek, ám mintha az lenne a samosiaknak).


Ormos és Kampos között, szinte már Kamposnál található egy kis beach, mely szóra érdemes: Tripiti. Tényleg pici, és samosi szinten nagyon népszerű, szinte mindig sokan voltak a napernyők alatt is. Tényleg szép fekvésű kis part, de kár a sok napernyőért, sokat elvesz a hatásból. Az odafigyelés itt is tetten érhető, hasonlóan, ahogyan Ikarián a Seychelle beachnél felhívták a figyelmet az érdeklődőknek, hogy helyben vannak. Itt, hogy minden odatévedő tudja, milyen víz rá vár odalent (mert egy kis 'lépcsőt'-földdel megrakott nejlonzsákok lépcsőformába rendezve :)- kell letudni a megközelítéséhez), jelzik is az ösvény tetején, az útnál. :)


Ezzel körbejártuk a Kerketeas-t, visszaértünk Kamposba, hogy nekiinduljunk a sziget másik végének, mely a török partok közvetlen közelében fekszik. Ezt az utat (legalábbis elsőre) a déli oldalon tesszük meg, pár kitérővel is színezve az utat.

Ez a végigjárandó út maga a déli főút; Karlovassiból indul, Marathokampos mellett elhaladva, Pyrgoson és Chorán át éri el Pithagorio-t. Szóval főút, ám nálam ő is pályázik a legszebbik út címére. Karlovassi külvárosát elhagyva azonnal belecsap a lecsóba, zöld hegyhátak körös-körül, útmenti és távolabbi kis monostorok tűnnek fel, a kabócák ipari szinten tolják, hűs fenyvesekbe is bele-beletalálunk, sok helyütt töltik be a domboldalakat szőlőlugasok...komolyan kapkodja az ember csak a fejét. 


És akkor még nem beszéltem a tengerről, mely eleinte mögöttünk, majd jobbra, déli irányba tűnik fel, ráadásul a már említett Fourni mellett újabb földek tűnnek fel a látóhatáron: a görög szigetek közül Arki és Agathonisi, na és Kis-Ázsia, Törökország legközelebbi partjai.De egészen közel is láthatunk egy földdarabot: Samiopulát, ami annyit tesz: Számoszocska. :) 
Pithagorióból lehet is menni oda egynapos hajótúrára, ellátás nélkül 16, azzal együtt 32 euróért. Ami miatt érdemes az egy fantasztikus, karibi jellegű beach, mely majd innen, a nagy szigetről is megmutatja magát.
Erről picit később lesz majd még kép is, de egyelőre hagyjuk el a főutat Marathokampos térségében, ugyanis több kis települést is felfedezhetünk erre. Ilyen Koumeika, mely kifejezetten kicsi, a méretéhez van a főutcája is lekicsinyítve (értsd: jó keskeny), a főtere pedig kellemes, színes, jó nagy platános, kiülős. Áll benne a hangulat, ráadásul nyugodtan lehet a tűző napsütésben is jönni: a hatalmas fa árnyékában jól esik az üldögélés. Bár tök közel van Marathokamposhoz (mindegyikhez :) ), meg 'jól menő' partokhoz is, mégis felkészülhetünk, hogy ha itt isszuk meg a napi frappénkat, akkor fognak érdeklődve figyelgetni a helyiek, hogy mit kereshetsz ott. :) 




Innen van burkolt út tovább is, bár picike, keskeny; amolyan mezőgazdasági hasznosítású. Még egy falucska is közbeesik addig, míg vissza nem érünk a főútra (Neochori a neve ennek a kis elbújt településnek), de nem igazán ő, hanem a táj az, ami miatt érdemes elkanyarogni erre: olivaligetek vannak szerteszét, egy-egy emelkedőn pedig igazán szép kilátás esik a tengerre is és/vagy a Kerkis hatalmas sziklatömbjére is.


Ha nem az előzőekben ecsetelt úton közlekedünk, hanem maradunk a főúton, akkor Marathokampos után érjük el az egész sziget, mondjuk úgy, legcsúnyább részét, lévén egy külszíni bánya van az út hegy felőli oldalán. Ezek lehetnek látványosak, műszaki szemmel érdekesek de talán szépek azért mégsem. Ennek ellenére még itt sem tudja az ember jó szívvel azt mondani, hogy jó, oké, ez azért nincs rendben; mert az út mellett pont itt van a legdúsabb leander populáció, giccses színkavalkádjával teszi zárójelbe az ipari létesítményt. 


Pyrgos felé előbb durvulni kezd a táj (értem ezalatt, hogy kissé összeszűkülnek a hegyvonulatok, szakadékokat kerülget a kanyargós út), majd ha elhagyjuk ezt a viszonylag méretes falut, akkor hamarosan egy (a sziget méreteihez képest) hatalmas kiterjedésű síkság terül majd el előttünk, melyet az oda levezető, finom lankák kereteznek. Itt a klasszikus erdei növények megritkulnak, és helyüket kisebb részt szőlők, nagyobbrészt végeláthatatlan olivakertek veszik át. Mindenfelé, amerre csak néz az ember, oliva és oliva és oliva...na meg egy szinte teljesen üres repülőtér és egy (nem is annyira) csipetnyi Törökország...
 


Ha már az olivakertekről írok, melyek ugye haszonnövények, talán éppen ez a rész az alkalmas arra, hogy Samos egy másik, a többi görög helyszíntől elütő tulajdonságára hívjam fel a figyelmet: a megszokottnál én észrevehetően alaposabbnak éreztem az ápoltságot és a rendet. Igaz ez a klasszikus szemetelésre és szemétre is (hogy mást ne mondjak, ennyi kukásautót se láttam még működés közben Görögországban, mint ezen a szigeten), az elhagyott autó és munkagéproncsokra is, de igaz a megművelt területek állapotára is: nem láttam még a legutóbbi novemberi olivaszüret idejéből ott hagyott, és a következő használatig ott is maradó hálót (amiben ugye lerázzák a termést), sokkal rendezettebbek voltak ezek a kertek, míves megoldásokat és elhatárolásokat is alkalmaztak a teraszos művelésnél...gondozottabbnak tűnt számunkra az egész környezet.
Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ötös osztályzatot kapna erre, de véleményem szerint valóban kézzel fogható volt a különbség.

Chóra, mely sok kis szigettel ellentétben itt nem fővárost jelöli (bár az volt, majd' 300 évig), egy Pyrgos-szal összemérhető nagyságú, annál szerintem érdekesebb település; nem csak egy félórás sétára való, mert van itt egy étterem, melyet egy holland oldal az egyik legjobb görög tavernának titulált. Nem a szigeten, hanem úgy általában. Nos, én azt tudom mondani, hogy az áraik és az ízeik is éppen úgy egy gondolattal magasabbak és finomabbak, mint a megszokott. Neve Antonis, azt gondolom, hogy egy próbát megér feltétlenül, de a mi kamposi Blue Bucket-ünk nem maradt le tőle semennyivel sem.

Chóra szebb, mint Pyrgos, Chóránál pedig szebb Mytilini. Ilyen néven van egy sziget is (egy jó nagy sziget méghozzá), melyet az ennél jóval szexibb Lesvos vagy Lesbos néven is szoktak hívni. Nem véletlen a névazonosság, a falut onnan menekülők alapították. Állítólag akkurátusan őrzik is a múltjukat, és hangoztatják különállásukat; ez a településen is érezhető (vagy legalábbis így, hogy olvastam erről, sikeresen beszéltem be ezt magamnak :) ), például a még inkább meglévő renden és ápoltságon. Izgalmas öreg házak alkotják az ófalut, és persze a hatalmas platánfákkal árnyékosított főtér sem hiányozhat-mely, mint oly sok helyen, ma már nem csak a helyieket hívogatja, de a turistákat is. 


Chórától már csak pár perc Pithagorio-ám mielőtt behajtunk a déli rész központjába, járjuk végig a Chóra és Pyrgos közötti utat a sziget szélén.

Meglepetést fogok okozni: azért érdemes erre elcsalinkázni, mert itt fut a sziget egyik legszebb útvonala! :) Vannak falucskák is erre, három is: Spatharei, Pagondas és Myli. Mindhárom amolyan hegyi falu, picit egymástól eltérő karakterekkel: míg Spatharei inkább a nyugati végek kies településeire hasonlít, addig Myli Chórára és Mytilinire hajaz-tán virágosabb azoknál. Khm, Pagondasra pedig nem emlékszem, de az biztos, hogy remek helyen fekszik, 'kívülről' ugyanis így néz ki (a többi 'falus" kép alatta Myliben készült):


Az épített környezetből erre a leginkább kiemelkedő a Moni Megalis Panagia Monastery. Komoly, nagy, abszolút 'élő' kolostor ez: jönnek-mennek a (gondolom) különböző rendű-rangú vallási 'szereplők, a lugas alatt ejtőzőktől a kerítés alapot ásókig. Nagyon ápolt, nagyon virágos a hely, kifejezetten barátságos kerttel. A környezet is megkapó, ciprusos, olajfás növényzetileg, dimbes-dombos földrajzilag.


Vallási létesítmény, így itt komolyan veszik a ruházatot: vállat, térdet védeni kell, ehhez színes, uniszex (értsd: mindenkinek női ruha jut :) ) ruhaköltemények a bejáratnál igénybe vehetőek. Belépő persze nincs, nem Olaszországban vagyunk. :)

Hanem a táj! Pyrgosból Spatharei felé még csak úgy elindulunk, az ilyen píneás-sziklacsúcsos, fűszernövényes, alapvetően zöld környezet a sziklás hegycsúcsokkal már-már megszokottá vált. De nem megszokható (legalábbis ennyi idő alatt bizonyosan nem) például a partvidék: Kampos elnyúló partvidéke, a Kerketeas a távolban, még távolabb környező szigetek; alattunk Samipoula, odautazásra-gerjesztőként láttatja tökéletes kék partjait.



Később, közeledve Pithagorio felé, jelentősen változik erre a táj; bár a zöld hangulat maradt-pontosabban, már visszajött. Ugyanis sajnos itt is nagyon komoly erdőtűz pusztított, ha jól tudom 2004-ben talán. Mára a természet visszahódítani látszik a hegyoldalakat, olyannyira, hogy a fenyők is feltűnnek már, bár még csak pár méter magasak. Még évtizedekbe is beletelhet, mire teljesen eltűnik a nyom.
Annyi 'előnye' viszont van az idetévedő utazó számára ennek, hogy így lenyűgözhetik a felszíni formák nyers mivoltukban; csodaszép vidék.

Myli után már hamarosan egészen síkvidékivé válik a táj, nem véletlen, hogy itt van a sziget repülőtere is. Annak pedig szinte a kerítésénél találjuk Potokaki strandját. Nem állítom, hogy pontosan annyira, mint Korfun az Egér-szigetnél, de azért ahhoz igen hasonlóan kerülhetünk közel itt is a kifutópálya végéhez, ám azzal a különbséggel, hogy itt a holt időben, amikor nincs mit nézni, lehet napozni, fürdőzni.


Egy a baj ezzel a szórakozással: repülő, na az nem nagyon van...Samos nyugodt sziget, ehhez alkalmazkodó a forgalom nagysága is: három-négy-öt járat egy nap mindössze.

E nem túl acélos forgalmat egy-két Tui, Air Berlin, Niki gép jelenti főként Németországból és Bécsből, de Ljubljanából is van ide járat. Na és  persze Athénból az Aegean/Olympic 40-70 euró körüli árért, vmint a már többször említett Astra 40 euróért csomaggal Thesalonikiből, ami továbbra is kifejezetten jó deal.
Maga a reptér is a nyugalom szigete: négy kapu mindössze, de szinte csak az elsőt kell használni; minden tükör tiszta, és van ingyenes wi-fi is. 


Pithagorio, Samos déli oldalának központja, fő kikötője (viszont a nagy, szigetközi kompok közül csak délről, a dodekán szigetekről köt ki itt hajó!), turistavárosa. Maga a település is kellemes: bár itt és majd északon, Kokkariban valóban komoly mennyiségű a vendég, mégis, Samoson még nincsenek annyian sehol, hogy a vendégeskedésünk komoly káros hatással legyen a helyi állapotokra, na és a hangulatból sem veszünk még el megjelenésünkkel.
A kikötőben már ott vannak a komoly, nagy jachtok, de mellettük jut hely bőséggel a helyi halászok bárkáinak is. A hajók melletti ív persze a konzumálásról szól, tavernák és még inkább bárok sora van itt, teljesen egymásba érve; nem véletlen ez, hiszen a kilátás nem csak a hajókra nyílik, de a nyílt vízre és Kis-Ázsiára is. A kikötői öböl túloldalán pedig már egy nagyon szép kis strand van, bár itt viszonylag sokan vannak azért. Pedig a víz igazán hívogató.


Érdemes bevetnie magát az embernek a mellékutcákba: szinte pár másodperccel később egy egészen más világban találjuk magunkat: keskeny sikátorok, melyek imitt-amott kis terecskékké szélesedve kínálják magukat felfedezésre; gyakran méretes emelkedőkön, lépcsőkön kell  végigmenni rajtuk. Kis üzleteket is csak elvétve találunk itt, nyugalom van, meszelt házfalak és virágos járdák (mármint a virág is festett :) ), és persze az elmaradhatatlan cicák utunk kísérői.
A kereszteződésekben azért behallatszanak a kikötő vagy a fő utca zajai, mintegy aláfestésként hat mindez az emberre.



Pithagorioban látnivalóból is akad szép számmal: Vathy mellett itt is van egy archeológiai múzeum, melynek kertje maga is egy jókora ásatás. Belépő képletes, 2 euró mindössze.
Ennél 'kézzelfoghatóbb' történelmi emlékhelye is van a városnak: ez a Lykourgos Logothetis vár, melynek névadója a sziget nagy nemzeti hőse: ő vezette a török megszállás elleni felkelést. 1824-ben építették (itt volt az ellenállás központja), egy nyomaiban még most is látható, kora keresztény templom helyén.



Belül, a várban van egy kis múzeum is, részben pár ókori, részben Lykourgos-szal kapcsolatos emlékkel; a belépés ingyenes.
Kívülről, a megmaradt falról, mely teljesen a tenger fölött van tulajdonképpen, elsőrangú kilátás esik hosszan a déli partra.


A vár mellett található a Metamorfózis temploma, mely azon túl, hogy impozáns építmény, egy nyári fesztiválnak is otthont ad, melynek apropója éppen ez a török elleni felkelés. Mellette találjuk a város temetőjét, kétség kívül impozáns helyen. 



A város felett két igen izgalmas látnivaló van; nagy bánatomra az általam leginkább várt helyszín felújítás miatt az egész szezonban zárva van. Ez pedig az Ephpalinos alagút. Pedig azért ez nem akármi lehet! Egyike az ókor legnagyszerűbb mérnöki teljesítményeinek: egy több, mint egy kilométer hosszú föld alatti csatorna, melyet valamikor az időszámításunk előtti 6. században építettek. Célja az volt, hogy a hegyi vizeket levezessék a partmenti részekhez. 
A két vége felől kezdték el kiásni, mit mondjak, kisipari módszerekkel: kézi munkával, a ma létező statikai, topográfiai, földmérési tudás nélkül. Mégis, hibátlanul összeértek a végén; mivel azonban nem maradtak fent írásos emlékek a készítéséről, így találgatások tárgya, mégis hogy a viharban tudták vajon megépíteni.
Nagyon bánkódtam, hogy erről le kellett mondanom (a kép netről ollózott természetesen!).


A másik érdekes hely a Panagia Spiliani kolostor. Ugyanarra kell menni,mint az alagúthoz,csak tovább kell folytatni az utat felfelé. Felfelé, írom, ergo az borítékolható, hogy, mint rendesen, ez esetben is tudták, hová kell építeni e szent helyet. :) A tenger, Törökország, az észak-dodekán szigetek, a közelben Pithagorio a várral...not bad. :) Persze maga az építmény és közvetlen környezete is fantasztikus, különösen a hatalmas ciprusok teszik emlékezetessé.



Na meg a barlangtemploma: tényleg egy kis nyíláson lehet behatolni, ahol azonnal megcsapják az ember érzékeit különféle hatások.
Egyfelől, hideg van. Itt nem egyszerűen vastag falakról van szó, hanem ugye sok méteres elválasztásról a kinti világgal. A tömjénfüst illata is erős, az orthodoxiában járunk végtére is. Különleges, sejtelmes, és valahogy selymes összhatása van a fényviszonyoknak: szűrődik be valamennyi a kinti napsütésből, ez keveredik a benti világítótestek sugaraival, valamint a gyertyák ugrándozó kis fénynyalábjaival.
A barlang mélyén, 20-30 méterre lehet a kis falba vájt, kékes-aranyozott kápolna. Feltétlenül megtekintésre érdemesnek gondolom, picikét megülni, felfrissülni (nem is feltétlenül csak a testünknek), beszélgetni...


Tudok egyébként olyant is írni, hogy egy út Samoson nincs versenyben a legszebb-címéért. :) Egyet biztosan: ez pedig a két fő várost, a főváros Vathyt és Pithagoriot összekötő aszfaltcsík. Na, az út nagy részén ezzel sincs semmi baj, csak éppen semmi különös. Legalábbis samosi mércével mérve nem az. Viszont itt van a legjobb alkalom nagybevásárlásra: Lidl is van, de más nagy, komoly méretű centereket is találunk, lényegében egymás mellett.
Ha nem állunk meg vásárolni, akkor igen hamar letudjuk a két város közötti utazást, hiszen úgy húsz perc és máris Vathyban találjuk magunkat.

Samos nem nagy sziget de azért nem is kicsi: dukál ekkora mérethez egy komoly főváros. Ezt az igényt Vathy ki is elégíti: méretes kikötő, kórház, mindenféle feszilti, rendőrség, buszállomás, nagytemplom, keleties kavalkád...Ahogy az egy görög nagy, vagy nagyobbacska városhoz illik.
Van egy kifejezetten avítt, egyszerű, ám egyszerűségében is szép, jó meredek domboldalra épült, így felfedezését hosszú lépcsőkkel nehezítő/segítő óvárosa. Itt igen nagy nyugalom honol. Minél feljebb merészkedünk, annál inkább igaz ez, a partmente szinte keleties nyüzsgése alig hallik ide. Kutyusokból és macskákból is több mutatkozik itt, mint emberből. Napközben vagyunk itt, nyilván ez, vagy ez is az oka ennek, főként, hogy akiket látunk azok szinte egytől egyig amolyan kulcsos gyerekek, ha mond még e fogalom valakinek valamit :).


Az óváros parthoz közeli szélén találunk egy picike kis közparkot, melyben kellemes kis kiülős helyek vannak a dús növények között/alatt. A park mellett egy nekem ugyan nem túlságosan tetsző, ám a helyiek számára fontos nagytemplom található: amellett, hogy ez a főváros központi vallási intézménye, arról nevezetes, hogy itt mondták ki Samos csatlakozását az egységes Görögországhoz.


Vathy egy jókora öbölben fekszik, ezért igazán amfiteátrum-szerű a város felépítése, hosszan nyúlik el a partmenti része: van itt két komoly kikötő (egy a menetrendszerinti kompoknak, egy a kisebb hajóknak, halászoknak és a turistajáratoknak), közöttük sétányos, allés területet találunk sok-sok (ingyenes) parkolóval, teniszpályával, de itt zsúfolódnak a Ktel buszállomás járatai is (egyébként kiterjedt, működőnek tetsző közösségi buszhálózat működik a szigeten).



A karéj keleti oldalán pedig a picikét a francia riviérára is emlékeztető központi részét találjuk a városnak, széles, kétszer kétsávos utakkal (sajnos a széles főút felújítás alatt van, félpályás lezárással-de nem akárhol vagyunk, ez itt Samos: pár nappal később már sokkal előrébb jártak, nagy erőkkel haladtak a munkálatokkal), mellettük méretes, emeletes, amolyan 'bérházas' lakó- és középületekkel, és nagyvilágiasan, olaszosan kialakított terekkel, kerengőkkel. 
Nincsenek a fővárosnak ősrégi építményei, és a partmentén bizony zajos is, másutt meg pont ennek az ellenkezője, már-már túlságosan is. Mégis, igen vonzó hely, akár messziről tekintünk rá, akár belülről látjuk. Aki eljön ide, anélkül ne menjen el, hogy ne ülne le vagy be valahová. Valamelyik kerengőnél vagy éppen a parknál, ez mindegy is; nem kell több, mint negyedóra, hogy egyszer csak elkezdje megérezni az ember a helyi ritmust, szűrődik majd be a bőre alá a levegőn, az épületeken de még a zöld, mindenféle korú buszokon keresztül is az érzés, a mindennapi élet lüktetése.


Meg kell mondanom, hogy van a szigetnek egy egészen magával ragadó útszakasza. :) Ez pedig az északi oldali, majdnem végig a part közvetlen közelében futó főút, mely áthalad Samos legnépszerűbb turistaközpontján, Kokkarin, elhalad olyan szépséges kis strandolós öblök mellett, mint Tsambou és Tsamadou, olyan tényleg varázslatos, picikét amolyan rejtélyes hangulatú ligetes-erdős terület szegélyezi, mint a Nightingale völgy, vagy olyan remek, 'spiliesedés' útján az első lépéseket tévő hegyi faluhoz lehet róluk lehajtani, mint például Manolates.

Mert azt figyeltem meg, majd' minden görög szigeten, sőt, Litochórora gondolva nem is feltétlenül csak szigeten, hogy rendre van egy-egy kiemelt, többnyire hegyi falu, melyet igyekeznek különösképpen kicsinosítani (vagy csinosként megőrizni), oda irodákkal fakultatívokat szerveztetni, egyszóval minél jobban bevonni a turizmus vérkeringésébe. Ilyennek gondolom az előbb már írt Spilit Krétán, Olympost Karpathoson, Theologost Thassoson, talán Karyát Lefkadán, bizonyos értelemben Paleokastritsát Korfun, vagy éppen Rodoszon...jó, ott nem jut eszembe ilyesmi. Vagyis de, talán Lindos beleillik a képbe azért.


No, ilyesmi lesz majd Manolates, ha egyáltalán. De azt hiszem most még biztosan nem az; vannak már igen kedves, barátságos kis tavernás 'negyedek', Pithagoras kupákat és egyéb fazekasságokat árusító kisboltokból is találunk számosat, de ez jelenleg még csak kellemes kiegészítő, miközben felfedezi az ember a keskeny kis utcákon a helyi életet: eladó félromok, éppen festés alatt álló nagyon keskeny, ám emeletes házacska, a szokottnál is barátságosabb cicák, a ház előtti szőlőlugasok alatt a meleg ellenére is hosszú ujjúban és kis sapkában kvaterkázó öregurak, na és csodás környezet és kilátás a környező hegyekre na és a tengerpartra...tök jó. :)


Ilyesmiből, mint Manolates, van itt a közelben még kettő: tőle keletre Vourliotes, nyugatra Ambelos. Mindháromhoz külön ágazunk le a főútról, és mindegyikhez érdemes felkanyarogni: mindhárom út elsőrangú. Már élvezeti faktorilag gondolom, nem mintha a minőségükkel különösebb probléma lett volna (ahogy egyébként másutt sem volt ezzel probléma szerte a szigeten).
A Manolateshez és Vourlioteshez vezetők hasonlóak egymáshoz, meg általában a szigeten tapasztaltakhoz: szenzációs kilátás esik a kanyarokból a tengerre és a környező szigetekre, közülük itt, ezen az északi oldalon Chiosra; hatalmas, sziklás csúcsokban végződő, dús zöld hegyek mindenfelé, melyek a csúcsosodás előtt azért még széles domboldalaknak, lankáknak is adnak helyet, melyeket gazdagon borítanak szőlőültetvények és egyéb háztájiak is. Annyiban mégis eltérnek az 'átlagostól', hogy a főútról történt lefordulás után még egy ideig a Nightingale-ben haladunk, annak is lombhullatós részében.


Ambelos picit más: ez az út is jó darabig a Nightingale erdőben vezet, még tovább is, mint amazoknál, ám a faállomány nagy része itt fenyőfákból áll. Így a környező hegyek vagy a tenger csak imitt-amott tűnik fel az út első felében, jó magasra kell jutnunk, hogy megmutassák magukat. De panaszra ok persze addig sincs, ugyanis egészen speckó hangulata van az erdőségnek. Nem mindenütt őserdő sűrűségű, sőt, sok helyütt kifejezetten ligetes. Ám akkora fákból áll, hogy a napfény igencsak szűrve jut be közéjük, sejtelmes fényhatásokat, és így sejtelmes hangulatot idézve elő.


A környék telis-tele van sétautakkal, túraútvonalakkal, de az alsóbb régiókban játszóterek is akadnak.
A fauna, ahogy utaltam is már rá, felettébb vegyes: vannak részek, ahol fenyvesekből, örökzöldekből áll a völgy, másutt szinte kizárólag lombhullatókból.

Őszintén szólva, fájóan kevés időt hagytunk ennek a résznek, pedig igazán amolyan beleveszős a hely. És még csak különösebben túrázónak se kell ahhoz lenni, hogy mágnesként húzza magához az ember a vidék: a fények játéka, a szél hangja a méretes fák tőlünk viszonylag távol lévő lombkoronája közt, a tökéletes klíma, aláfestő zeneként természetesen a kabócák recsegése...
...Szóval, itt is az a jelszó, mint ebben az országban oly' sokfelé: nem rohanni, megállni, leülni, megélni, lenni...

Ezen északi oldal egyik központja Kokkari, mely egy csodálatos fekvésű egykori halászkikötő, mely ma a sziget legfrekventáltabb turistaközpontja. Parti részét három részre tagolja két kis homokszikla kiszögellés, melyek 'osztószerepük' mellettük a város ékköveinek tiszteletre méltó feladatát is ellátják.


A középső rész maga a félkör alakú kikötő, vagy egykori kikötő. Hajó nem is volt túl sok amikor mi ott tartózkodtunk, partmenti tavernákból és bárokból (főleg bárokból) viszont nagyon sok, sűrűn egymás mellett; az árszint itt egy picivel a sziget többi része felett volt (frappé 2.50 helyett 3 euró).
Jellegében hasonló Pithagorio kikötői részéhez, annál azonban, a jelentéktelen vízi forgalom miatt, jóval csöndesebb, és a két kis félsziget tényleg ad neki egy sajátos hangulatot. 



A két szélső rész pedig strand, melyek közül a nyugati oldali a nagyobb, a népszerűbb-és szelesebb. Majdnem mindig fúj itt a szél azt hiszem, még akkor is, mikor a másik, kisebbik parton és a kikötőben teljes a nyugalom (ilyen értelemben is). A parton amolyan lefkadai, nagy, fehér kavicsok vannak, és szinte teljes hosszban egy emeletes épületsor húzódik-már-már kikládoki az összhatás. Megszállni se lehet itt semmi: egyrészt azonnal a parton van az ember, a kilátás pedig nem egyszerűen sea view, meg panoramic view, hanem mindez együttesen és négyzetre emelve. Mondjuk felteszem itt azért nem is 20 euró a szállás :) , meg azért kell nyüzsgés kedvelőnek is lenni hozzá, mert itt elég sokan vannak (bár telt ház itt sincs közel sem).


Na de, Kokkarin olyat láttunk, amire nem mertem volna komoly tétet tenni, hogy valaha fogunk (sőt, egy lyukas két fillérest sem tettem volna rá). Ugyanis történt, hogy a második odalátogatásunkkor egy mediterrán fóka pihengetett a parton! Néha fordult egyet, megmozgatta az uszonyait, felpillantott, de többnyire csak kinyúlva feküdt. A helyiek megesküdtek, hogy nincsen semmi baja csak valamitől túlságosan kifáradhatott, azért 'kötött ki' ennyire közel az emberekhez. Bízom benne, hogy tényleg így volt, mivel nálam tutti, hogy jobban értenek hozzá, bár ők sem voltak éppen tengerbiológusok. :) Na de ilyet, hogy viszonylag közel az emberekhez, egy strand szélén egy fóka napfürdőzzön! Tényleg egy nem tervezett találkozás volt. :)


Nem állítanám magamról, hogy túlságosan kedvelném a túlzsúfolt helyeket (még ha jól is érzem magam akkor, ha azért vannak körülöttem emberek, szóval a másik véglet se az én világom). Ezzel együtt, Kokkari kiemelkedik szerintem vagy számomra az ilyen központok közül: fekvése, hosszan elnyúló, igen szép, kavicsos partja, picike kis utcái a hófehér és szép állapotú házakkal, a szenzációs kikötőbéli hangulat, mind-mind kiemeli unikálissá varázsolja. Nagyon szívesen szállnék meg itt.


Kokkari körül számos olyan beach található, melyek kétség kívül a legszebbek között vannak a szigeten. Ezek közül mi hármat néztünk meg magunknak. Egy baj van csak velük, hogy részben mert tényleg közel vannak az első számú központhoz, részben mert nem különösebben szélesek, bizony elég zsúfoltak. Ezeken már igen komoly a napernyőerdő, feszilitiből is van számos, sőt olyan is megesik, hogy gyepszőnyeget varázsoltak a part mellé. De szerencsére  zenélgetni még mindenkinek a saját lejátszójából kell. Ez utóbbi pozitívság ellenére sem töltöttünk rajtuk túl sok időt, pedig tényleg álomszép környezetben fekszenek. Csak hát...minek zsúfolódni, ha hasonlóan szép partokon lehetünk kényelmesebben is? :)
Jellemzően kis öblökben vannak ezek a beachek, a legismertebbek (köztük az a három, amiket felkerestünk) Kokkari és Avlaki között.
Utóbbihoz van közel Tsambou, mely a legnagyobbik közülük. Talán ez az oka annak, hogy nem is annyira zsúfolt, bár igaz, kevésbé erős a hatása is. Azért nem akármilyen a közeg: hirtelen magasba törő sziklafalak mindkét szélén, melyek igen hamar felveszik zöld 'ruhájukat': e felöltő főképp tujabokrosokból áll, de kisebb fenyők is előfordulnak.


Nem semmi a háttér sem, a magasba emelkedő, hol amolyan lánchegységes, hol lankásabb, röghegységes hegyekkel...eszméletlen ez a sziget.


A nevük hasonlít, de jellegében nagyon más a közeli szomszéd partszakasz, Tsamadou. Ez a (részben) füves, egyébiránt. Fantasztikus környezetben fekszik, tényleg mindenfelé csak ámul az ember, hogy de szép. Van itt sziklás fenyőerdős oldal kis monostorral, vadabban eső szirt, álomszép vízszín...csak nagyon de nagyon sokan vannak.



Persze minden viszonylagos, mert a Kokkari tőszomszédságában fekvő Limonakiában meg még többen. Igaz, ebben hunyó a rengeteg napágy is, nincs azért mindegyik kihasználva, de van vendégből így is számos.
Mindhárom említett partszakasz fehér aprókavicsokkal borított, és különösen Limonakián lehetett észlelni, hogy melegebb a víz, mint általában másutt. 
Fontos még megemlíteni, hogy ezek a főúthoz képest a 'mélyben' vannak: vagy határozottan kemény lekanyarogni oda, vagy amolyan túrázós gyalogosan (azért nem kell nagy túrára gondolni. :) ).

A másik felem szerint, a görög szigeteket járva (és a mondandóm szempontjából ide sorolható most a Pílio is), mindig el szokott jönni a pillanat a számomra, amikor az adott sziget egy-egy részén járva jelzem abbéli véleményemet, miszerint ahol éppen vagyunk az adott szigeten az olyan, mintha egy másik szigeten lennénk, annyira elüt a hangulata az ott megszokottól. Állítólag erre mindegyik szigetnél rájövök valahol, szerinte nem okvetlenül minden esetben megalapozottan (na de persze ehhez én értek, meg különben is. :))

Akárhogy is, ez a mondat Samoson is elhangzott. :) Ugyanis, a szigetnek a Vathy-Pithagorio vonaltól keletre, Törökország felé eső részének jellege picit eltér az eddig tárgyalt többitől: például, összességében feltétlenül kopárabb valamivel (ha az annak tekinthető, hogy a fák helyett bokros, amolyan aljnövényzetes a jellemző növénytakaró), és van egy egészen jellegzetes, egyéni hangulata. De tényleg. :)
És bár ez a rész került a legkevésbé terítékre most nálunk, de azért errefelé is tettünk egy elsősorban a partokra fókuszáló kanyart, déltől északnak.
Általánosságban még fontos megjegyezni erről az oldalról, hogy lévén nagy része tulajdonképpen egy keskeny, Törökországtól elválasztó csatorna partját alkotja, szélvédettebb, mint bármelyik másik tája a szigetnek. Szintén általánosan érvényes az, hogy többnyire lassan, de legalábbis lassabban mélyül errefelé a tenger, így kisgyerekeseknek feltétlenül ajánlható még pluszban ezért is.

Mykali egy hosszú, majd 3 km-es, összefüggő, aprókavicsos part, viszonylag közel Pithagoriohoz. Két-három lépés után már homok van a vízben (de az a pár méter viszont nagy köveken át vezet). Ez is kifejezetten lassan mélyülő és valami gyönyörű a színe. Igen nyugodt partszakasz, még ha a vízen túli környezete nem is annyira lebilincselő, mint pl. a Kokkari körüli partoknál írtam, meg amilyenek majd még a szomszédban is lesznek.


Viszont rengeteg a hely: a hatalmas területen elveszik az ott lévő embermennyiség, egyedül a parti tavernák környékén figyelhető meg egy kis nyüzsi, de semmi kellemetlen.
Bár már Pithagorioban, sőt, talán még attól nyugatra is lehet már látni a török partokat, de Mykalinál már egészen közel van, ahogy innen a keleti végekről szinte már mindenhonnan. A különbség csak annyi, hogy mennyire is van közel az a 'közel'.

Mert például a következő kis öbölből, mely a Psili Ammos nevet viseli (ez tehát a keleti, van ugye egy másik is ugyanezen a néven a nyugati oldalon is, említést is tettem róla), és olyan színei vannak, hogy az maga a csoda, még közelebbi a túloldal. Ezt csak fokozza, a távolságot még jobban lerövidíti, hogy az orrunk előtt van egy kis sziget is (mely méretes görög zászlóval hirdeti még fennhatóságát).
Ez egy klasszikus mintapéldánya ezeknek a keleti strandoknak: határozottan kisgyerekes, lévén igazi, eszméletlenül finom, selymes aranyhomok borítja, de annyira, hogy én eleddig nem láttam még ehhez foghatót. Mindez nem csak a partot, de a vízben a fövenyt is borítja. Azt a vizet, mely hosszú-hosszú métereken át csak egy kis kacsaúsztató, annyira lassan mélyül-ennek megfelelően a sziget legmelegebb tengervize is itt van.


Nem nagy strand ez, egy kis öböl csak, így szinte teljesen szélvédett; a víz is alig rezdül.
Jóval népszerűbb, mint a jóval nagyobb Mykali, olyannyira, hogy szinte egy kis falu is kialakult már a partja mentén: tavernák, bárok, szálláshelyek de még egy minimarket is tartozik hozzá-és a Samoson tapasztaltnál sokkalta több turista.


Ha folytatjuk itt az utunkat, Klyma a következő szépséges part, ahol szintén hasonló a felállás turistaszám és rájuk épített szolgáltatások terén, mint az előző helyen. Különbség, hogy itt apró kis kavicsok vannak a parton (mely igencsak keskeny, kisebb, mint Psili Ammos), de belül már homok van az itt változatosság kedvéért most nem kék, hanem álomzöld víz alján.
Viszont, valami csodás az út is ehhez a beachez. Már fentről, az úton a hegy nyergén vagy oldalán kanyarogva is varázslatos kilátás esik rá, és persze nem csak konkrétan az öbölre, de unalomig ismételve a tengerre, Kis-Ázsiára, és az errefelé erősen szabdalt samosi partvonalra is.



Klyma szép; de szerintem az őt alkotó öblöt lezáró sziklaszirt túlsó oldala, a Posidonio nevű kis halászfalut rejtő része az igazán ütős. A víznek olyan csodás színe van, mintha valahol a Távol-Keleten lennénk. Egészen király, ahogy játszanak a különböző színekben és azok árnyalataiban a különböző mélységű és aljzatú helyek, és ahogy ringanak a kikötőben a halászhajók és a yachtok az átlátszó, kristálytiszta vízben.


Maga a falucska egy keskeny partszakaszból áll, mellette a parttal teljes szimbiózisban álló haltavernák sorakoznak. Na nem sok, kettő-három, meg szállások, mondjuk a tavernáknál ők többen vannak azért. Van, vagyis lenne természetes árnyék is, de annál azért többen vannak itt, hogy az ne teljen be. Ettől még nincsenek sokan: a hely picike, és főleg az a fürdős része. De igazából vannak innen jobbra-balra fürdésre nem csak alkalmas de tökéletes beachekből jó néhány, ide inkább feltöltődni, levegetőt szívni, görögül nyaralni érdemes jönni. Meg, nézni, nézni, sokat nézni...a remek környezetet és a színkavalkádot, ami az orrunk előtt mutatkozik.


Fürdeni pedig ott van a gyakorlatilag Posidonio-külsőn lévő, tőle mindössze pár percre található, Sitera nevű, not organized strand. Remek kis csöndes, kavicsos öbölről van szó; csakis helyiek, de legalábbis görögök voltak itt. Van egy kis fehér-kék házikó is itt, ami valami elképesztően hangulatos volt, lévén 'élt': egy társaság csinált rendezvényt ott, meg volt terítve minden jóval, ment a trécs, a kilátásuk pedig eléggé első rangú volt. :) Hogy ez egy afféle turistaház, vagy ez egy nyaraló volt, csak nem építettek köré kerítést, én nem tudom, de az ziher, hogy körülményes abban a közegben depresszióssá válni...


Kerveli öblét is meglátogattuk, ez volt lényegében az utolsó új hely amit megnéztünk a szigeten.
Ez is egy picike kis hely, tolja is magából a görög hangulatot, mégis úgy, hogy itt éreztük a legerősebbnek ezt a már korábban említett távol-keleties hatást, értve ezalatt a színhatásokat és persze a nyugalmat is. Meg hogy is mondjam...úgy jellegre. Mintha nem is ott lennénk, ahol vagyunk. :)


Pedig amúgy azért ez tulajdonképpen csak egy turistaresort; vannak szállások, tavernák, sőt, még luxusvillákat is van lehetőség itt bérleményként kipróbálni.
Azért közvetlenül a víz mellett pár helyi nyaraló is van. És ez tényleg úgy kell elképzelni, mint egy balatoni, vagy még inkább velencei kis nyaralót-csak éppen ez egy remek aprókavicsos, üdezöld tengeri öbölre nyílik, ahol szemközt már Kis-Ázsia hegyei emelkednek. De méretben, hangulatban tényleg az említetteket idézte egy picit.



Bár valamivel (de tényleg csak valamivel) kopárabb ez a része a szigetnek, de mégis talán a leglélegzetelállítóbb. Fantasztikusak a hirtelen magasra törő hegyoldalak, a sok-sok öböl, ami a mindenfelé kanyargó szárazföld hajlataiban kialakult, azok csodás, vonzó, már önmagában a látványtól hangulatba hozó színei, a közeli török partok... Szinte tökéletes az az elegy, ami itt várja az utazót.


Vége. :) Jöjjön a konklúzió, kis hangosan lamentálás után.

(amihez, hogy ne legyen annyira unalmas, a hazaúton készített fotók közül teszek be egyet-kettőt. A kis Dash-8 gép, bár nagyobb volt, mint az Ikariára tartó, szintén kellően alacsonyan szállt ahhoz, hogy alaposan szemügyre vehessük a görög szigetvilágot: elköszönhettünk legelébb Samostól, aztán újra, fentről is, Ikariától. Láttuk Mykonost, Tinost, Androst, majd tapasztalhattuk is azt, amiről eddig csak olvastunk és fényképeken láttuk, hogy micsoda eltérés van Evia északi-a Pílióról látott, dús vegetációjú, erdős-oldala és a déli-a Kikládokhoz erősen hasonlító, kopár, szélmetszette-oldala között...)



Mitől lesz egy hely, esetünkben egy sziget népszerű? Min múlik ez, mi kell ahhoz, hogy populárissá váljon?

Könnyű, nem túl fárasztó és nem túl drága odajutás? Ennél a szigetnél ezzel semmi probléma:  mindkét nagyvárosból járnak ide hajók; Athénból vagy Thesalonikiből nincs egy óra sem repülővel, ráadásul több társaságból is választhatunk, nem is drágán, sőt. De Európa számos országából is vannak erre menetrendszerinti, és charter járatok is, ergo az irodák is megtalálták már.

Környezeti szépség? Na, ebben itt hiba nincs. Egyrészt, valami brutálisan zöld. A Görögországtól a vélt kopársága miatt tartózkodóak is könnyen meggyőzhetők esetében. 
Vannak aztán hatalmas, másfél ezer méter magas hegyek, fantasztikus, változatos tengerpart, horhosok és hegyi patakok, kiterjedt erdőségek és speciális hangulatú pagonyos völgyek...mindez úgymond 'bejárható' méretben: akár egy hétre, akár két hétre is jön az átlagturista, mindkettő esetben el tudja hagyni úgy a szigetet, hogy rengeteget látott, de mégsem eleget-és visszavágyik.
Mindehhez tartozik még a feljebb már ecsetelt véleményem a renddel és ápoltsággal kapcsolatban, érzésem szerint ebben is más dimenziót hoz Samos; még ha újra mondom azt is, ez sem tökéletes még azért.


Szép partok? Ebben hiba nincs... Fantasztikusan kékek, fantasztikusan zöldek, fantasztikusan tiszták, van gyorsabban és kifejezetten lassan mélyülő is közöttük, homokos, aprókavicsos, pici, nagy, hullámos vagy éppen nyugodt, szinte tószerű...ki mit szeretne. 

Komolyabb turizmusra alkalmas központ? Ez is adott, igazából több helyütt is: a most vezető Kokkari is megfelelő, Kampos hosszan-hosszan elnyúló partszakasza pedig végképp.

Megfelelő árak? 20-25 euróért két főre remek apartmanok sorozatban még főszezonban is, autó kb. ugyanennyiért...Még Görögországban sem általános ez az árfekvés! Múzeumok pár euróért maximum, napágy szettek 5 euróért vagy fogyasztásért, minden más látnivaló ingyenes...


Kirándulási lehetőségek? Amit csak a kedves vendég óhajt: túraútvonalak hegyekben és eldugott partok között, sziklamászás, régi falvak, bennük a híres autentikus élet (megkockáztatom, hogy talán még a Nei Poriban tapasztalhatónál is nagyobb), egynapos hajótúrák sok-sok helyre (Törökország, Samiopoula, Patmos, Fourni...hol van ennyi és ennyire változatos lehetőség ilyesmire?), történelmi emlékhelyek és kiállítások.

Tömegközlekednél? Nincs akadálya. A járatsűrűség ugyan nem egy nagyvárosi, de szinten mindenhová el lehet jutni, vannak rendesen, szabályosan kiadott menetrendek, amit ha a felhasználó kér, e-mailben rendre elküldenek neki, minden módosításnál, új járat nyitásánál (mert ilyen is van).

Sorolhatnám még és példálózhatnék még hosszasan; a lényeg, hogy Samosnak minden de minden adottsága megvan ahhoz, hogy felvegye a versenyt a leghíresebb szigetekkel is-mégsem teszi. Szándékos ez? Vagy csak így alakult? Nem tudom. Tán a helyiek sem tudják igazán. Mindenesetre, amit erről megtudtam, azt Ellitől, a szállásunk névadójától tudtam meg, akitől azon a bizonyos görög esten kérdeztem meg, tulajdonképpen a fentieket. Ő elmondta az ő gondolatait erről, de többször is hangsúlyozta, hogy ez nem valamiféle samosi álláspont, ez kizárólag az övé, nem volt leegyeztetve. :)


Nos, őszerinte ez jól van így. Ugyanis, mondta, miután egy sziget belevág a turistaiparba, előbb-utóbb döntési helyzetbe kerül: beengedje-e a biztos, és állandó bevételi forrást teremtő és jelentő tömegturizmust (amit ő upsz-upsz turizmusként írt le :) ), ami viszont együtt jár mindazzal, amit az magával hoz, a pénzzel együtt; vagy ne, és inkább koncentráljanak a természetjárókra, a görög kultúrára kíváncsiakra.
Ilyen 'beengedős' lett ugye Korfu, Rodosz és Kréta is, de az igazán tankönyvi esetek erre Mykonos, Ios, és minden jel szerint azzá válik most már az elmúlt pár évben sztárrá váló új hype, Zakynthos is.
De ő, és reményei szerint úgy általában a samosiak nem szeretnék ezt. Szeretnék megőrizni a tényleg lélegzetelállító természeti szépségeiket, a tiszta levegőt, a tiszta természetet és a tiszta vizeket. Nem szeretné ha lelaknák az otthonát. Tudja, így kevesebb a pénzük is, például nem tudják annyiért kiadni a szobáikat, mintha ugyanez mondjuk Rodoszon lenne, és vendég sincs annyi, többet kell ugyanannyiért dolgozniuk; de, mondta, nem baj, jó ez így is. Megélni azért megélnek és milyen jó dolog rápillantani az érintetlen Kerkisre, vagy kimenni a partra és úszkálni úgy, hogy sem naptejjel nincs teli a víz, sem nem akadályozza senki az embert a testmozgásban, éjszaka pedig lehet aludni.
Igaz, tette még hozzá, Samos abban is eltér más szigetektől (és Mykonost hozta fel erre ellenpéldának), hogy itt a turizmuson kívül másból is meg tudnak élni az emberek: igen komoly az olivatermelés, szintén az (és elismert is) a samosi szőlészet és bor, de imitt-amott még dohányt is termesztenek vagy termesztettek. És van olyan kultúrája, amihez vissza tudnak nyúlni, amiből lehet meríteni.

A legtöbb esetben nem csak az alapján kerül az emberhez igazán közel egy-egy helyszín, mert annyira tökéletes, mert annyira különleges, mert annyira annyira, hanem legalább ennyire fontosak a nem mindig magyarázható érzelmi hatások.
Azonban elmenni ezen tulajdonságok mellett mégsem lehet. Ezért lett hát az én konklúzióm Samosról az, ami.

Kétség nem fér hozzá: a legszebb görög szigeten nyaralhattam 2014 nyarán.

11 megjegyzés:

  1. Ismét köszönet a beszámolóért, és a tőled megszokott, humorba bújtatott információtengerért. Nem ezért vagy azért, de nem tudom, akad-e nálad jobb tollú "hétköznapi útleíró". Nem hiszem.
    Ez a leírásod nekem eddig mindent "vitt" (bár lehet, mindegyiknél ezt érzem? :)), és nagyon sok arcúnak látom Samost.
    Amúgy milyen géppel fényképezel? Mert iszonyú jók a színek is, nagyon élesen visszajön a látvány.

    VálaszTörlés
  2. hu, hát nagyon szépen köszönöm, komolyan nagyon jól esik amit írsz!
    Egyébként, ne vedd se te se más, aki esetleg olvassa árszerénységnek, de a legkomolyabban mondom, h sztem van, nem is egy. De ezt inkább e-mailben mondom majd el.:)
    Fényképező: ezt a telítettséget többen említették már, Flögi is írta egy-két korábbi posztnál. Ennek persze tökre örülök, ha így látják a képeket, főleg, hogy én nem tudok sajnos különösebben fotózni; technikailag sem vagyok kimunkálva eléggé, és a gépem se alkalmas rá: egy öregecske Panasonic DMC-TZ1-es az apparátom. Photoshop vagy ilyesmi nincs a képeken, annyi van, h a gugli vmennyit alakít rajtuk amikor feltöltöm, de ott se a magas értékre van ez állítva csak a normálra vagy kicsire, nem is tudom, őszintén szólva.
    Egyszóval, igyekszem odafigyelve kattintgatni, meg a magam szintjén a beállításokra és a témákra is ügyelni, de ennyi. :)

    VálaszTörlés
  3. Köszi. :) A többi ment privátban.

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm Geod01 a nejem nevében is, még mindig a beszámolód hatása alatt állunk. Publikálásával még várhattál volna ugyan egy-két hetet, most nem tudom, hogy bírjuk ki szept 25-ig. Ráadásul Klára-asszony úgy bele van szerelmesedve Samosba, hogy a végén még ott kötünk ki. Kréta helyett. Túl fogom élni, mert Samos valóban csodálatos. Minden tekintetben. Üdv Misiarc

    VálaszTörlés
  5. Nagyon kíváncsi voltam a te véleményedre, érzéseidre, hiszen gyakorlott Samos-járó vagy

    És igen, én is azt hiszem, hogy mindkét verzióval együtt lehet majd élni, akár Kréta, akár Samos lesz az 'életközpont' számotokra! :)

    VálaszTörlés
  6. Szia! Készül egy erdélyi, dél-erdélyi beszámoló (egy szeptember közepi kirándulásról), majd nov. legelején lesz egy athéni 'hosszított' hétvége még idén.

    VálaszTörlés
  7. Jó volt látni képeket a helyekről, ahol mi is voltunk, meg pluszban egy csomót még, ahol mi nem is voltunk :-) Csodaszép képek. Elolvasni most ezt nem voltidpm, de később meg fogom tenni.
    A fóka nagy élmény lehetett, tök ari
    Kokkariban fura az a kép, ahol a parti kávézósor van a tengerparton a betonpadkán, mert amikor mi voltunk ott, a víz a betonnak körülbelül a fele magasságéig ért, nélad meg még vagy egy méter kavics is szabadon fekszik.
    üdv

    VálaszTörlés
  8. Nos, most elolvastam, írtam is neked e-mailt, de nézd majd a spam-ben, mert mésik mail címről írtam. Ami azóta még eszembe jutott, hogy ezt a hasonlítgatást én is mindig eljátszom és párom nekem is már kicikiz, hogy na most mi mjön, már megint hol volt ugyanlyen vagy kire hasonlít az az ember, vagy melyik szigeten láttam ugyanilyet. :-)

    Kár, hogy a Csalogányok-völgyét angolul írtad, nbem illikaz egész szépen megírt beszámolóban (Valeontates völgy, én valahogy ragaszkodok a görög nevéhez). ;-)

    Klyma nagyon szép strand, nem is hallottam róla.
    Amúgy nekem is 13 görög utazásból Samos (és Thassos és Korfu) a legszebbek, de egyértelműen Samost szoktam az első helyen említeni, Én vissza is mennék, ha párom nem ellenezné az egy helyre való többszöri visszatérést.

    VálaszTörlés
  9. Szia,

    Ha már elloptam a túrát :), akkor gondoltam, megosztom veled az arról született útleírást és videót is. Köszi az ötletet!
    http://mivanvelem.hu/?s=%22sz%C3%A1moszi+szompolyg%C3%A1s%22&submit=Search

    Pepin

    VálaszTörlés
  10. Jasu geodo/rollo!
    Nyilvános a címem: mihalynyuli@gmail.com
    Persze, hogy leiratkoztam mindenhonnan, mert húzunk oda, ahova vágyunk.
    22-én indulunk Samosra, most csak 2 hétre. Ingatlant választunk, szerencsére a görög husvét beleesik. (a házunkat már eladtuk, csak néhány technikai dolog van hátra; soha többé orbanisztán)

    VálaszTörlés