2015. augusztus 17., hétfő

Chalki guide

Három éve, mikor Rodoszról Karpathosra hajóztunk, érintettük egy gyors kikötés erejéig ezt a kis szigetet. Egészen transzba kerültünk tőle akkor. Így nem is volt igazából kérdés, hogy az idei rodoszi nyaralás során át fogunk rándulni egy kicsit hosszabb időre is erre a kicsi, minden ízében dodekán szigetre.
Ikariához hasonlóan magyar nyelven erről sincsen szinte semmilyen információ (igaz, angolul sincs túl sok, tényleg eléggé ritkán kerül szem elé ez a föld). Ezért azt gondoltam, az élményeink megosztása mellett pár hasznos információt is csokorba gyűjtök most ebben a posztban, hátha így többen fogják egy- vagy kétnapos kis hajótúrára ezt a helyet választani Rodoszról Symi helyett, vagy még inkább mellett-hiszen van köztük hasonlóság számos. Legfőképpen képeslapokra való fővárosaik hasonlítanak egymásra, színes házaikkal a kopár háttér előtt (aminek az olaszok az okai egyébként: a múlt század elején, az ő fennhatóságuk idején épült a többségük, ezért ütnek el annyira az országban általában megszokottaktól).
Különbség viszont, hogy Chalki jelentősen kisebb, mint Symi (területre alig több, mint feleakkora, állandó lakossága pedig az egytizede), sőt, a lakott dodekán szigetek között is az egyik legkisebb (37 km2 - vagyis Rodosztól 38-szor kisebb -, állandó lakosainak száma alig éri el a 300-at). Pechjére (és az olyan, a megfoghatatlan eredetiséget kereső utazóknak, mint amilyenek mi is vagyunk, szerencséjére) pedig az elhelyezkedése is rosszabb egy kicsivel, így ide jóval kevesebb egynapos hajóutat indítanak a fővárosból, mint Symire. Itt napközben sincs tömeg, nincsenek a kikötőben drága yachtok, csak kis halászhajók. Sőt, majdnem csak csónakok.


De azért nem túl bonyolult eljutni a szigetre. Két helyről is megtehetjük ezt, Rodosz városból és a nagy sziget észak-nyugati oldalának közepén található kis kikötőből, Kameiros Skalából. Ami a fővárost illeti, onnan utazhatunk a Pireusz-Rodosz között közlekedő nagy komppal, illetve a Dodekanisos Seaways gyors hajóival is. Utóbbi  2015 főszezonjában hetente kétszer, kedden és csütörtökön közlekedik, a menetrend viszont remek, hiszen egynapos kirándulásra is lehetőség van: 8.30-kor indul Rodoszról a hajó, vissza Chalkiról pedig 17.05-kor. A menetidő 75 perc, a retúrjegy viszont cseppet sem olcsó, 34 euró per fő.
Ami pedig a nagy kompot illeti, azt az Anek Lines üzemelteti, 2015 főszezonban hetente háromszor, így:
 
Rodosz- Chalki kedd 20.00-22.00, csütörtök 9.00-11.00, és vasárnap 03.00-05.00 (igen, hajnalban, tényleg, nem elírás)
Chalki- Rodosz: kedd 15.00-17.00, csütörtök  0.00-02.00 és szombat 19.10-21.10

A jegy ára 18 euró retúr. Itt autót is vihetünk, az további 56 euró oda-vissza. (Egyébként: ezzel a hajóval akár Karpathosról is elérhető a sziget, onnan három óra az út. Egynapost talán nehéz megszervezni, de egy Karpathos központú utat, mondjuk kétnapos chalki kitérővel már nem probléma megoldani).
Fentiekből kitetszik, hogy míg a drágább gyorshajó elsősorban turistaüzem, addig a komp inkább a helyi életet segíti. Vagy másképpen: egynaposra a Dodekanissos Seaways az alkalmas, de ha valaki meg is szállna, az kisebb kényelmetlenségek árán a komppal is meg tudja szervezni az utazását.
Hajójegyeket keresni is, jegyet venni is lehet a fenti járatokra pl. itt: www.petas.gr (van több ilyen, én azért kedvelem ezt az oldalt, mert jobban áttekinthetőnek érzem. De nem olcsóbb és nem drágább, mint a hasonló oldalak).

Alymía szigete és a partján lévő kiterjedt halgazdaság-itt érdemes figyelni, ugyanis a visszaúton delfinek tették itt tiszteletüket!
Sajnos nem sok, mindössze három, viszont cserébe gyakorlatilag az orrom előtt ugrottak egyet. A szó legszorosabb
értelmében esett le az állam! :)

Mint említettem ez csak az egyik út, a másik tehát Kameiros Skalából vezet (mi is innen értük el Chalkit, alábbi és fenti képek az út során készültek). Itt változó mennyiségű és összetételű helyi erő biztosítja az összeköttetést, 2015 nyarán éppen három cég hajózza ezt az utat. A menetidő 45-75 perc, társaságtól, pontosabban hajótól függően. Az ár viszont semmin sem múlik, mindig 20 euró per retúr. Menetrendet nem mutatok konkrétan, ugyanis gyakran változik, és hónapról-hónapra adják meg (főszezonban; télen persze a komplett évszakra is). Viszont, erről a fészbúk-oldalról mindig naprakészek lehetünk, mindig felteszik az elérhető, friss, havi menetrendeket, bónuszként pedig Chalki mindennapjairól is olvashatunk időnként.

A szürke, kiemelkedő kőtömb a háttérben már Chalki
Jegy ezekre a hajókra online természetesen nem foglalható. Telefonszám van (a fenti oldalon megtalálható menetrenden ez mindig szerepel), azon éppen lehet biztosítani a helyet, de erre komoly szükség véleményem szerint nincs; főszezonban pedig, amikor napjában akár több hajó is lehet, pláne nincs.
Erre érzékenyek számára fontos lehet, hogy a hajók kicsik, a tenger pedig hullámos - tengeri betegség bizony előfordulhat, tényleg nagyon tudnak dobálni ezek a hajók. Szerencsére én jól bírtam a dolgot, kifejezetten élveztem a három dimenziós hullám-vasutazást, de aki nem, az készüljön ellene.
Ami még fontos lehet, hogy ismerjük, mely cégek menetrendjeire számíthatunk. Nos: Nikos Express, Nissos Halki-Velis Lines és Fedon. Utóbbi egyben egyfajta helyi buszközlekedést is fenntart (2015-től; korábban ilyen nem volt). Ez abból áll, hogy a kikötőből elérhetővé tesz három közeli partszakaszt, valamint a sziget egykori hegyi falvának maradványaihoz és monostorához. Persze, kínálati menetrendről szó sincs. :) Ennek 2015 nyári változatát bemásolom, de itt is érvényes, amit előbb a hajókról írtam: feltétlenül csekkolni a jelzett oldalon, mert kisebb-nagyobb módosítások, kimaradások, sűrítések nem csak előfordulhatnak, hanem elő is fordulnak. További helyi közlekedési eszköz: egy darab, azaz egy darab taxi. Ez egy jó húsz éves, viharvert Toyota, de tény, működik, és jön-megy a szigeten jól. :)
No, de akkor jöjjön a menetrend, a taxi, majd még további képek a kameiros skala-chalki közötti hajóútról, egészen a megérkezésig.


Ami a szállásokat illeti. A vendégek zöme brit és német, esetleg skandináv. Ennek megfelelő az árazás is: hiába nem felkapott turistaközpont, a szabad szállások komoly árakon fogynak el. Oka ennek persze az is, hogy az anyagilag ideális helyzetben lévő vendégkörnek az igényei is magasabbak, így többségükben igen szép állapotúak az itt kiadó apartmanok. Nagy, igazán hotelnek látszó képződmény egyelőre nincsen. A szokásos szálláskeresőkön fent is van pár darab szállás, de ezek mellett érdemes használni a google-t is, hogy megtaláljunk minél többet a lehetőségek közül.

Ezek túlnyomó többsége a sziget a 'fővárosában', a kicsit hangzatos nevű Imborióban összpontosul (de semmiképpen se rökönyödjünk meg, ha ugyanezt Imporiónak, Imporiosnak, Nimboriónak halljuk, olvassuk-ugyanarról van szó. :) ). Azért az idézőjel, mert ez a sziget jelenlegi egyetlen lakott települése. Mint fent írtam, egészen speciális a hangulata. Annak ellenére, hogy színessége, stílusjegyei nem éppen egy távoli görög szigetet idéznek, a jelenlegi végeredmény mégis nagyon is görögös hatást kelt. Nem érezni azt a fajta hangulati kevertséget, mint például Rodosz városban.


A városka fő temploma igen komoly létesítmény, és ahogyan szerte az országban a vallási épületeket, úgy itt is igen nagy becsben tartják. Mérete is mutatja, hogy bár lehet, hogy e kis sziget mindig is a világvége mögött volt kettővel, ám ennek ellenére volt idő, mikor remekül prosperált. Hogy miből, erről a sziget neve ad tájékoztatást: annyit jelent ugyanis, hogy 'réz' (görögül χαλκός / chalkós).
A régvolt bánya mellett egy másik 'iparág' is gondoskodott az egykor közel tízezer (vö: most ugye háromszáz!...) helyi megélhetéséről. Ez pedig a szivacshalászat volt, aminek pedig egy nem várt betegség vetett véget, mely majdnem kiirtotta a környező vizekben lévő állományt a huszadik század elejére. Ennek következménye lett, hogy ámerikás görög lett szinte a teljes szigetlakosság. Leszármazottaik közül számosan visszajárnak az egykori anyaföldre, segítik is azt, ahogyan azt megújult gyalogsétányok, viszonylag méretes és komoly állapotúnak tetsző iskola is mutatja.

Hanem még a templomról. Agios Nikolaoshoz, a sziget patrónusához címezték. Bár több templom is van nem csak a szigeten, de még Imborióban is, ez a nagytemplom az, ami azonnal magára vonja a tenger felől érkező utazó tekintetét. A 19. század közepén építették, kapuja márványból készült, melyet egy ókori templommaradványból 'újítottak' ide az építők. Bent az ortodoxiára annyira jellemző túlzónak ható gazdagság fogadja az embert, szinte visszahőköl az ember a túldíszítettségtől. Nagyon szép(nek mondott, én teljesen amatőr vagyok az ilyesmihez sajnos) ikonosztázokban gyönyörködhetünk odabent. Kívül, a templom körül, a fekete és fehér színű járda tengeri kavicsokból készült. Tényleg ékköve a kis városkának, egyúttal szerves része, egyik központja is.


Imborio hangulata pedig...á, tényleg nem könnyű ezt szavakba önteni. Minden színes, (szinte mindenütt) meglepően ápolt, csodaszép előttünk a kikötő, és a kikötő mögött szinte azonnal kezdődő kis szigetek. A háttérben pedig a nagy testvér, Rodosz is őrzőn figyel. Rengeteg a keskeny kis utca, vannak sikátorok is természetesen, meg hirtelen emelkedő lépcsők, néhol még létra is. :)
Na meg rengeteg a virág. Elsősorban bougainvillea és leander, de hatalmas muskátlibokrok is vannak, meg pár egyéb, amikről sajnos fogalmam sincs, hogy mik lehetnek. Szövegből ennyi elég is, meséljenek inkább a fényképek most.





Nem kiemelkedő számban ugyan, de azért vannak még épített látnivalók is a szigeten. Igaz, ha az ember nagyon őszinte akar lenni, akkor ezek nem kiemelkedően értékesek kulturális szempontból, de ez kit érdekel, ha egyéniségük, hangulati elemeik, akár filozófiai elmélyülésre alkalmas 'személyiségük' mégis különlegessé teszik azokat.
Ott van például az efféle kis szigeteken egyáltalán nem ritka eset, mikor egy falu még úgy-ahogy megvan, de már réges-rég elhagyta/kihalt az utolsó lakója is. Van valami görög közmondás-féle is erről, amennyire tudom. Arról szól, hogy bár elhagyják, elhagyták e falvakat, de az emberek szíve nem költözik velük, az ott maradt örökre. Na, függetlenül attól, hogy pontos-e ez a közmondás vagy sem, de mégis ezt érzi az ember az ilyen helyeken.
Itt Chalkin ez az egykori település Chorio ('a falu'). Ötven perc séta Imboriótól ide eljutni, odafelé szinte végig felfelé. A település az ókor óta volt lakott, egészen a múlt század közepéig; addigra a település lakói mind leköltöztek a kikötőbe. Évente egyszer ma is hangossá válik Chorio és környéke, egy amolyan 'fesztivált' tartanak szeptemberben a többnyire ókori kövekből épített egykori főtelepülés környezetében.
Érdemes megnézni ezt a szűk negyven másodperces videót a faluról. Oké, kopár meg minden, ezzel együtt is szerintem könnyen megérinti az embert, amit lát.


Jó volt ott fent. Amolyan édesbús érzés. Édesbús, mert arról beszéltek a falak, és a köztük-rajtuk a hatalmat visszahódító növények, hogy lásd, hogy elszáll az életünk. Minden csak időszakos, véges, és pillanatnyi zökkenés nélkül fog menni tovább minden majd utánunk is.
De azért ez nem volt szomorú ott mégsem. Hogy is lehetett volna az a szép kék ég alatt a zavartalan napsütésben a hűsítő szellőben, aláfestő zeneként a kabócák hangjaival, a nyári Görögország jellegzetes illataival, na meg a kellemes fáradtsággal a testemben az ide vezető túra után.
Ha csak egy rövid pillanatra is, de ott biztosan megállt az idő.

A filmben is látható vármaradvány (Kastro) elérése egy kb. negyedórás további sétát (őszintén szólva: mászást :) ) igényel még Chorióból. A 14-15. században épült, egy ókori akropolisz helyén, pontosabban annak megerősítésével. Az építtető a rodoszi lovagrend volt. Ma az északi és keleti falak állnak még.

A sziget leginkább ismert monostora a Szent János/St. John/Agios Ioannis. A nyugati oldalon fekszik, de még messze a partoktól, fent, a sárgásfehér sziklahegyek között.
A nem túl nagy, de csodás hangulatú épület egy hatalmas ciprusfa alatt/mellett fekszik, egészen döbbenetes hatású környezetben. Bátran állíthatom, hogy nem kell különösebben nyitottnak lennünk a vallási dolgokra ahhoz, hogy megérintse az embert a közeg.
Természetesen fesztivál dukál ehhez a templomhoz is: augusztus 28-án kezdődik, mikor is énekelve, táncolva jönnek el ide a népek kora este (ahogy a szigeten kirakott tájékoztató táblán írták: 'követve az esthajnalcsillagot'), hogy itt, egy kellemes aperitif után, bárányhússal legyen megvendégelve a sziget apraja és nagyja.
A buli után, másnap reggel méz és kenyér a menü, délidőben pedig bab, olivabogyó, saláta. A kis pihenés után, immáron már lent, Imborióban folytatódik, sőt csúcsosodik ki a sziget legnagyobb ünnepe, 29-én éjszaka. De szeretnék egyszer olyankor ott lenni!


Görög sziget, így természetesen nincs hiány kristálytiszta, fürödhető partokból sem. Az viszont igaz, hogy száraz lábbal az átlagemberek számára is elérhetőek alig akadnak. Úgy kb. három, természetesen mindhárom viszonylag közel Imborióhoz. Ezek viszont teljesen szabályos strandok, modern felszereltséggel: napágy/ernyő, kantin, tusoló, stb. Én csak ezekről írok (képeket pedig csak Potamósról mutatok), de a fenti térképen bejelöltem a többit is-már amelyekről sikerült infókat is szereznem. Ezek vagy komoly/komolyabb túrával érhetőek el, vagy a tengerről, hajóval. Természetesen ez utóbbi egyszerűen megoldható, akár nagyjából hivatalos, akár csak ad hoc módon, ott, helyben.

Szóval, a három 'sima ügy'-beach.
Az egyik Kania, északra a kikötővárostól, 25 perc sétára tőle (vagy ugye busz, menetrend lásd fent). Homokos.
A másik Ftenagia, délre a kikötővárostól, 15 perc sétára tőle, a némelyik fotón is látható szélmalmok közelében (vagy ugye busz, menetrend lásd fent). Aprókavicsos.

A harmadik pedig Potamós, a sziget leghíresebb, finom, sárga homokkal borított, karibi hangulatú, gyönyörű kék vizű partszakasza.
Nagyon jó itt lenni, még akkor is, ha ezen az egyébként nyugodt szigeten ide azért elég komolyan összegyűlhetnek a népek. A víz lassan, nagyon lassan mélyül, mélyen be lehet menni, onnan vissza- és körbenézve is csak vigyorogni képes az ember, annyira teljes az egész, amit lát, hall és szagol. Hatalmas sziklák, aztán olivafák és cédrusok, meg hófehér, képeslapra való kápolna, a szélmalmok, közben a tavernából is kiérezni véli az ember a készülő étkek illatát.
Ez a strand van legközelebb Imborióhoz, tíz perces séta a kikötőből. Busszal három perc, de ha őszinte akarok lenni, nem éri meg azzal jönni, tényleg nincs messze gyalog sem, és a terep sem különösebben megerőltető. Az út eleje kicsit emelkedik (még bent, a városban), aztán enyhén lejteni kezd, egészen a beachig.


Ott az út part felőli oldalán van a taverna, a másikon pedig máris megy a lassú chalki élet: olivaliget, kvázi alatta pár elhagyott munkagép (kicsivel arrébb két zöld betonkeverő :) ), és két csacsi. Innen indultam neki Choriónak, ami minden fáradsága ellenére is megérte.
Bár azért hozzáteszem, azért ez az út, azt hiszem, tényleg azoknak való, akiket meg szokott érinteni ez a világ (mondjuk nekik viszont erősen javasolt, az igaz). Mert ugye egyrészt elég megerőltető. A primarely road (mintha legalábbis lenne secondary.. :) ) se több egy betonútnál. A vidék meg tényleg nagyon kopár (főleg, amikor már dél felől is felemelkedik egy hegy, és már nem látjuk a tengert) - annyira az, hogy képes az ember úgy nézni a hegyvidéket, hogy szinte semmi nem szakítja meg a sziklákat, max. egy-egy satnya bokor. De se egy ottfelejtett oliva vagy cédrus, se egy kápolna. Semmi. Esetleg pár kecske a sziklaszirteken, melyeknek hangja a katlanban annyira felerősödik, hogy szinte elsőre valamiféle jajkiáltásnak hat - majd odanéz az ember, hogy ezmiez, konstatálja, és elkezd vigyorogni megint, hogy de jól van ez itt így.
Még a kabócák is halkabbak Chalkin, aminek nyilvánvalóan az az oka, hogy kevesebb a fa, így belőlük sincsen itt annyi.
Persze, azért nem totális az a kopárság, rendre megtöri azt egy-egy ültetvényféle, a szigeten lévő számos kápolnából vagy monostorból néhány, és persze vadnövények, vadvirágok. 




...Visszatérve Potamósra még fel akartam sétálni a szélmalmokhoz is, ahová egy egész új köves út vezet (sponsored by külhoni görögök). Aztán úgy döntöttem, hogy a túrót, hagyom inkább a fenébe. Leültem inkább itt erre a padra a kis cédrusok alá,  és néztem ki a fejemből.


És miközben ezt láttam vagy néztem, 


csak úgy hagytam, hogy minden egyes sejtemet átjárja a számomra teljes, békés, csöndes melankólia.

8 megjegyzés:

  1. Nagyon szép! Igen csak elkapott a vágyakozás! :-)

    VálaszTörlés
  2. tetszik! :) Ahogy Andit, engem is ! :) nagyon nézegetnék azon a padon :)

    VálaszTörlés
  3. Hali! Gondoltam ideje beköszönni, ha már egy ideje olvaslak. :)

    Nos, amikor a számoszi beszámolód olvastam, akkor oda vágytam, amikor a rodoszit, akkor pávákat akartam látni és most persze hogy a színes házikók közt szeretnék császkálni... Természetesen a csábító padon ülős befejezéssel. Bár amilyen szerencsénk van, mire odaérünk, ezt is átfestik rózsaszínre, mint a Lefkosz melletti kéket. :)
    Köszi az alapos leírást! Az odajutósdi linkeknek igen örültem, mert nekünk ez ügyben célirányosan kell csak molyolni, esetleg, ha...

    VálaszTörlés
  4. Flögi: hm, eszembe is jutott, h hogyan volna nektek a legjobb egy ilyen dodekán túra! :D mivel van benned bizonytalanság Rodosszal kapcsolatban, érdemes lenne egy 'ugrálós' utat szervezned, Rodosszal, Chalkival, Symivel, és energiától meg időtől függően egyéb környéki szigettel! :D

    Kriszta: már ideje is volna egy görög beszámolót olvasnom tőled, nem menni össze-vissza mindenfelé... :))))

    Bejus: hu, de jó téged itt látni! :)) Bízom benne, hogy sikerül többünkkel együtt annyi, nem is tudom hogy mondjam, gondolatkezdeményt előidézni benned, hogy előbb vagy utóbb folytatni fogod a görögországi ismerkedést Karpathos után is! :)

    VálaszTörlés
  5. Ez tényleg különleges görög sziget, még a betonkeverők sem narancssárgák. :)

    VálaszTörlés
  6. :) és vannak már kinézett célpontok is? :)

    VálaszTörlés